language

Helyek:

Kiskunhalas highlight_off

Akták:

Zuschlag-ügy highlight_off
75.000.000 Ft

Zuschlag-ügy

Zuschlag-ügy

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő, a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták Mozgalma elnökhelyettese és 15 társa ellen folyt a nyomozás különösen nagy kárt okozó csalás miatt.

A vád szerint Zuschlag János vezetésével társai, Lados István, Katus Ferenc, Őri András, Krausz Csaba, Marsovszky Balázs, Kullai Tamás és Prácser László, tényleges tevékenységet nem folytató egyesületeken keresztül olyan állami támogatásokban részesültek, melyekn ek az elszámolásait rendszerint meghamis ították. A 2000-től 2006-ig elkövetett bűncselekményekkel okozott 75 millió forintos kár nagy részét a vádlottak a nyomozati szakban megtérítették.  Az üggyel kilenc fiktív civilszervezetet és mintegy 72 pályázatot hoztak összefüggésbe, az ügyészség tizenhat fő ellen emelt vádat. A vádhatóság szerint az elsőtől nyolcadik rendű vádlottak esetében a bűnszervezet törvényi tényállása bizonyított, bár a vádlottak anyagi haszonszerzését nem sikerült bizonyítani, mert a haszon egyéb szervezetekhez jutott.


Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas


A per 2008 ősze óta zajlik, és várhatóan 2010. március 31-én születik elsőfokú ítélet. Az eljárás során több mint kétszáz tanút idéztek meg, többek között Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt, Arató Gergelyt, az MSZP országgyűlési képviselőjét, a Oktatási és Kulturális Minisztérium volt államtitkárát is. Az ügyben kihallgatták Baráth Etelét és Csiha Juditot is. Az MSZP-s országgyűlési képviselők saját kampányukra kaptak 500-500 ezer forintot, amit a Táncsics Alapítványon keresztül szintén fiktív civil szervezeteken keresztül kaptak meg. Szintén kihallgatták Baja Ferencet, a Miniszterelnöki Hivatal jelenlegi államtitkárát, a Táncsics Alapítvány kuratóriumának korábbi elnökét, valamint Deutsch Tamást, a FIDESZ képviselőjét, korábbi sportminisztert.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [44]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Megfizettek érte – Zuschlag János esete a habonyista médiával és az élettel

Másfél millió forint sérelmi díjat fizetett peren kívül egy fideszes önkormányzati cég az általa közölt Zuschlag-interjúban megvádolt baloldali politikusoknak. Az eset mutatja, hogy működik a Fidesznek kedvező „Zuschlag-projekt”.

Zuschlag volt könyvelője Fideszes jelölt

Zuschlag János volt könyvelőjét és a sokat vitatott sukorói ingatlan értékbecslését végző cég társtulajdonosának fiát is indítja képviselőjelöltként a Fidesz kiskunhalasi szervezete.

Újabb MSZP-s tart a börtönbe

Két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla Weiszenberger Lászlót, Zuschlag János volt kiskunhalasi képviselő párttársát befolyással üzérkedés miatt. Az egykori kistérségi megbízott büntetését így enyhítették, mert a bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy a fiatalember hivatalos személyként követett volna el vesztegetést.

Zuschlagék hátrányos helyzetű diákok megsegítésére is pályáztak

Meghallgatásának hetedik napján Zuschlag János azt mondta: annak, hogy valós tagság nélküli egyesületeket hoztak létre, csupán praktikus okai voltak. Az is kiderült, hogy a Zuschlaghoz köthető civil szervezetek szociálisan hátrányos helyzetű diákok támogatására és a nők esélyegyenlőségének javításáért is pályáztak.

Újabb választási válaszok?

Folytatja ma a vallomástételt Zuschlag János, az ellene és 15 társa ellen indított bűnperben. Eddigi megszólalásaiban szóba kerültek a kampánycélokra felhasznált alapítványi pénzek, a rendezetlen pártfinanszírozás és az eltüntetett kopogtatócédulák is.

Zuschlag-per: eltüntetett számítógép, 'sportállások', zsebbe menő adományok

Elvitette a Köztársaság térről a számítógépét, a mostani másodrendű vádlottat pedig arra kérte, kis időre utazzon el. Folytatódott a Zuschlag János és tizenöt társával szembeni per tárgyalása Kecskeméten.

Zuschlag: a kampány tízszeresébe került a kimutatottnak

A kiskunhalasi MSZP-szervezet valós működtetése öt-hétszeresébe, a kampány tízszeresébe került a hivatalos könyvelésben rögzítetteknek - mondta Zuschlag János az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Féllegális pártinformációkat akart eltitkolni Zuschlag

Ügyének élesebbé válása idején megpróbált mások segítségével nem teljesen legálisan tartott pártos információkat eltüntetni a csalással vádolt Zuschlag János korábbi MSZP-s képviselő.
Találatok: [44]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>