language

Helyek:

Bp. I. kerület highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [157]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Zsidai Roy két vendéglátóhelyet nyit az MNB szellemi központjában

Évek óta nagy volt a titkolózás, de most végre kiderült, milyen funkciót szánt a Magyar Nemzeti Bank alapítványa, a PADA a gigantikus pénzekből renovált és átalakított régi budai városházának.

Közelíti a Duna Aréna horrorárát az új Pénzügyminisztérium

40 milliárd forintból az építészszakma tiltakozása mellett egy pár éve felújított épületet alakítanak át, hogy úgy nézzen ki, mint 1905-ben. Mondjuk, akkor senkinek sem tetszett. A Mátyás-templom szomszédságában, a Szentháromság tér 6. számnál fekvő épületet, 2016-ban szemelte ki a kormány az akkor még nemzetgazdasági minisztérium leendő székhelyéül.

Cifra palota: nem vesződik a PM tenderekkel, okosba' tervezteti új, várbeli székhelyét

Kis magyar abszurd, amelyben 40 milliárd forintból az építészszakma tiltakozása mellett szétvernek egy pár éve felújított épületet, hogy az úgy nézzen ki, mint 1905-ben, amikor senkinek se tetszett. Közel egy éve kész kellene lennie, de ha minden jól megy, jövő hónapban már elkezdhetik végre a tervezését – egy milliárdos közbeszerzést átugorva.

Négy év és több mint 8 milliárd forint után még mindig nem készült el a jegybanki alapítványok Ybl-villája

Négy év és több mint 8 milliárd forint után még mindig nem készült el a jegybanki alapítványok Ybl-villája

Államosítják a budavári Dísz tér melletti telket

A Kossuth tér példája alapján az önkormányzattól az államhoz vándorol a budai palotanegyed egy része, az indoklás szerint így hatékonyabban fejlesztheti a területe a kormány, áll egy most benyújtott törvényjavaslatban.

Gulyás szerint Orbán Várba költözése semmibe sem kerül az adófizetőknek

Megerősítette múltkori kijelentését a Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi Kormáninfón: év végére elkészül a Karmelita kolostor, és felköltözik a Parlamentből Orbán Viktor hivatala a Budai Várba.

Költözhet a NER főaszfaltazója a Gellérthegyre

Bő három év késéssel elkészült a Duna Aszfalt-vezér Szíjj László négyszintes házikója a Gellérthegyen. A földhivatal még nem tud róla.

Nem tűnik annyira átgondoltnak a Várba álmodott lovasközpont

A legyen minden úgy, ahogy 1945 előtt volt lázban égő kormány az előző ciklusban hirdette meg a Vár visszaalakítását hirdető nagy programját, a Hauszmann-tervet. Az elmúlt fél évszázad legnagyobb műemlékprogramjaként beharangozott projektnek része az első ütemben az egykori lovarda visszaépítése, alatta mélygarázzsal (ahogyan a Stöckl-lépcső és a főőrség épületének visszaállítása is).

Tízmilliárdból kezdik építeni az NGM új épületét

A pályázók versenyében 70 százalékban az árajánlat számít, az NGM most azzal számol, hogy az első ütemet megússzák nettó 9,8 milliárd forintból – ugyanakkor az építőipar túlterhelése miatt könnyen lehetséges, hogy magasabb ajánlatok érkeznek majd a kivitelezésre. A közbeszerzési kiírásból az is kiderül, hogy az első ütem legalább 1,5 évet vesz igánybe, ami azt jelenti, hogy még évekig nem költözhet be a NGM régi Pénzügyminisztériumi épületébe.

Megkérdeztük: világörökségi területen lévő lakásokra nem akar elővásárlási jogot tetetni az állam

Kisebb pánik tört ki nemrég az I. kerületben, mert többen kaptak arról szóló értesítést, hogy az állam elővásárlási jogot akart bejegyeztetni a lakásaikra a világörökségi törvény alapján. A földhivatal elutasította a kérelmet, mert a törvény lakásokra nem vonatkozik, de a tulajdonosok aggódtak, hogy egy jogszabálymódosítással az állam később mégis elővásárlási jogot szerez a lakásaikra, amiket úgy nehezebben tudnak majd eladni. Megkérdeztük a Miniszterelnökséget, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy nem tervezik kiterjeszteni az állam elővásárlási jogát a világörökségi területeken fekvő lakásokra.
Találatok: [157]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>