Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Személyek:

Schmuck Andor highlight_off
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Örökre hibernálják a nyomozást a Fidesz és Schmuck Andorék 2014-es választási csalásának ügyében

Már eddig is a legkülönösebb bűnügyi nyomozások egyike volt az, amelyiket egy még 2014-ben, az akkori önkormányzati választások egyik csalásgyanús ügye miatt indítottak, és ami négy év után még mindig tart. Vagyis mostanáig úgy tudtuk, hogy még tart. A sztori azért érdekes, mert annyira jól dokumentált.

Választási csalás miatt tett feljelentést a szocdemek főpolgármester-jelöltje

Fürst Izabella szerint tudtán kívül hamisítottak a számára ajánlásokat. A rendőrség értékeli a feljelentést, hétfőn viszont megsemmisíthetik a bizonyítékokat.

Lefoglalták Schmuckék gyanús ajánlásait

Lefoglalta a rendőrség a VI. kerületi választási irodától azokat az egymással gyanúsan egyező ajánlásokat, amelyet a Fidesz-KDNP és a Schmuck Andor vezette Szociáldemokraták adtak le az önkormányzati választás előtt. Erről Hatvani Csaba, az MSZP terézvárosi elnöke tájékoztatta lapunkat, majd kevéssel később a rendőrség is megerősítette az információt.

Gyanúsan egyforma ajánlók a Fidesznél és Schmuckéknál

Személyes adatokkal való visszaélés, közokirat hamisítása, hamis tartalmú közokirat felhasználása, valamint a választás rendjének megsértése miatt tett feljelentést a baloldali összefogás VI. kerületi választási bizottsági delegáltja, miután tömeges adategyezést állapított meg a Fideszre és a Szociáldemokratákra leadott ajánlások között.

Másolt aláírások miatt tesz feljelentést a baloldal a VI. kerületben

A választási bizottság baloldali delegáltja 270 olyan ajánlást talált Terézvárosban, amiről gyanús, hogy átmásolták a fideszes ívről a szociáldemokratákéra. Korábbi hírek szerint állítólag több helyen is csináltak ilyet.
Találatok: [6]  Oldalak:   1