Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Személyek:

Hunvald György highlight_off

Intézmények:

Complán Stúdió Kft. highlight_off

Hunvald György

Hunvald György (Budapest, 1965. július 7.) Budapest VII. kerületének korábbi MSZP-s polgármestere. 1994 márciusában lépett be az MSZP-be, 1995-től 1998-ig a VII. kerületi MSZP elnökségének tagja, 1998-tól elnöke. 2000-től vezetője az MSZP VI–VII–VIII. kerületi alapszervezet küldöttcsoportjának. 2009. februártól előzetes letartóztatásban van hűtlen kezelés vádjával. 2010 novemberében emeltek ellene vádat. A vádpontok közt százmilliós csalástól kezdve kerékbilincsek levetetéséig sokféle bűncselekmény szerepel. Az ügyészség szerint Hunvaldék bűnszervezetben dolgoztak.


A Fővárosi Törvényszék 2012. február 24-én, 3 év elteltével hozott elsőfokú ítéletet az ügyben. Hunvald Györgyöt a bíróság az ingatlanokkal kapcsolatos csalás vádjában felmentette. Ugyancsak felmentette 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás, illetve 1 rendbeli vesztegetés vádja alól. Ugyanakkor bűnösnek találta a lakáskiutalások és a szerződések kapcsán hivatali visszaélésben, hűtlen kezelésben és magánokirat-hamisításban. Mindezekért 1 év 6 hónap börtönre és 2 év közügyektől való eltiltásra ítélték. Az ügyész B. K. Mihály és S. Istvánné kivételével valamennyi vádlott esetében súlyosbításért fellebbezett, míg az ügyvédek felmentésért, illetve enyhítésért. Az ún. Hunvald-ügyben a strómanokat nem számítva csupán 2 vádlott kapott ítéletet az ingatlanokkal kapcsolatban, tehát abban az ügyben, amelyről a feljelentés szólt. Hunvald Györgyöt, aki emiatt töltött majdnem három évet előzetes letartóztatásban, a bíróság felmentette. 2014. július 1-jén lemondott kerületi elnöki posztjáról, és az önkormányzati választásokon sem kívánt indulni. 2016. júliusában Hunvaldot újra az erzsébetvárosi MSZP elnökévé választották.

(Wikipedia)

Találatok: [3]  Oldalak:   1

Felmentést kértek a per vádlottjai

Végéhez érkezett az erzsébetvárosi ingatlancsalási per, amelyben az ítélethirdetés előtti utolsó tárgyaláson a vádlottak az utolsó szó jogán beszélhettek.

„Azért becslés a becslés, mert becslés”

A vád és a védelem egyaránt találhat fogódzót az ingatlanforgalmi szakértői véleményben – ez lehet a summázata a Hunvald-perben kirendelt független igazságügyi szakértő véleményének. Turán Zsoltot kedden hallgatták meg a Fővárosi Bíróságon.

Erzsébetvárosi panama

Hivatalosan meg nem erősített hírek szerint vádalkuknak tulajdonítható, hogy egy feljelentést követően a Központi Nyomozó Főügyészség különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítja Nagy György vállalkozót és Gál Györgyöt.
Találatok: [3]  Oldalak:   1