Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Helyek:

Baranya megye highlight_off

Akták:

TAO-pénzek highlight_off

TAO-pénzek

TAO-pénzek

 

A kormány a társasági adó szabályozásának (1996. évi LXXXI. törvény) átalakításával lehetőséget teremtett arra, hogy az adózók kedvezményezett célokra tegyenek felajánlást.

 

látványsportágak átláthatatlanul jutottak öt év alatt 360 milliárd forint támogatáshoz. A TAO-pénzek aránytalan eloszlása bizonyítéka annak, hogy a politika összefonódik a sporttal, a látványcsapatsportok szövetségeit politikusok irányítják, ráadásul a támogató cégek kiléti is ismeretlen marad. A kritikák ellenére 2016 őszén a Nemzetgazdasági Minisztérium sürgősségge beterjesztett és megszavazott törvénymódosítása szerint ezentúl adótitok, hogy ki mire kapott adókedvezményt, illetve adótitok lesz az összes olyan felajánlás is, amelyek leírhatóak az adóból. Egy októberi bírósági ítéletnyomán ugyanakkor a TAO-kedvezmény közpénznek számít, amivel el kell számolnia a felhasználójának. Mivel 2017-ben az uniótól megkapta az engedélyt a kormány a rendszer fenntartására, az összeg belátható időn belül az 500 milliárd forintot is meg fogja haladni.

 

A 24.hu számításai szerint 2017 tavaszáig 415 milliárd forint társaságiadó-bevételről mondott le az állam a sportszövetségek és klubok javára azóta, hogy a nyereséges cégek adójuk egy részét sportszervezeteknek is adhatják ahelyett, hogy befizetnék az államkasszába. A sporttámogatás összege évről évre nő, 2016-ban 99 milliárd volt. A 2017-es költségvetésben a kormány 82-92 milliárd forintos kieséssel számolt, 2018-ra pedig 76-86 milliárddal. Kattints tovább a részletekért!


Lájkold a K-Monitort Facebookon!

 

 

Találatok: [4]  Oldalak:   1

A pécsi önkormányzat súlyos hiányosságokat talált a POSZT színházi találkozót szervező cégnél

Az Átlátszó birtokába került a Páva Zsolt polgármester által elrendelt vizsgálat eredménye, amely komoly problémákat talált a Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező, az önkormányzat tulajdonában lévő POSZF Nkft.-nél. A cég 2017-ben és 2018-ban TAO-támogatás szerzése érdekében együttműködési megállapodást kötött az Aktor Nkft.-vel, ám a vizsgálati jelentés szerint a teljesítésigazolások ellenőrizhetetlenek, az Aktor 2017-ben jogtalanul fogadott TAO-pénzeket, és a POSZF gazdálkodása nem átlátható

Két év alatt 118 millió forintot csorgattak át a POSZT vezetői a saját cégükbe

Nettó jegyárbevételekkel és különféle megbízásokkal tavaly és idén összesen 118 millió forintot sikerült a Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező POSZF-nak egy olyan cégbe átpumpálnia, melyet 2017-ben alapítottak a POSZF vezetői. A Transparency International Magyarország szerint ez eléggé aggályos.

Az MLSZ asszisztálásával tűnt el a tao-pénzzel a fideszes polgármester

Egy történet, ami kicsiben megmutatja, mi a baj a százmilliárdokat megmozgató tao-rendszerrel. Hogyan nyúlhatják le a pénzt a helyi haszonlesők, hogyan huny szemet efölött az MLSZ és miként vágja haza egy kisváros sportját az, aminek segítenie kellene.

Vezető fideszes politikus közelében ért földet az első röplabdás tao-milliárd

Nagyon sikeresen zárult Szalai Marcell 2017-es éve. A 25 éves férfi decemberben megszerezte a jogi diplomáját, fél évvel korábban papíron még tanácsadással foglalkozó (ténylegesen nem is igazán működő) cége számára pedig 1,1 milliárd forintos tao-keretet hagyott jóvá a Magyar Röplabda-szövetség (MRSZ).
Találatok: [4]  Oldalak:   1