language

Kulcsszavak:

covid-19 highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [317]  Oldalak:   <<  <  22 23 24 25 26 27 28 29 30 31   >  >>

Dubaji dollármilliárdosnak is mentőövet dobott az Orbán-kormány

Nem rászorultsági elvet követ az Orbán-kormány a padlóra került turizmus mentési kísérlete közben, amit jól mutat, hogy a világ egyik leggazdagabb emberét is megsegítették mintegy 10 millió forinttal. Ennek a cégnek a tulajdonosa pedig az Al Habtoor Holding Kft.-n keresztül a dubaji Al Habtoor Group. Az Al Habtoor csoport alapítója pedig Khalaf al-Habtoor üzletember, aki többször szerepelt a Forbes a Világ 500 leggazdagabb emberének a listáján: 2011-ben 2,5 milliárd dollárra becsülték a vagyonát.

Végre tényleg megvette a trieszti kikötőt a kormány, de azt továbbra sem tudni, minek

Lezárult a trieszti kikötő állami átvétele, ám még jó ideig nem használható érdemben a terület. Erre is a járvány utáni újjáépítésre szánt pénzből költ a kormány.

A kormányhivatal szerint jogtalanul vett fel többmilliós jutalmat Gyál fideszes polgármestere

Pápai Mihály a veszélyhelyzetet kihasználva szavazott meg magának nettó 2,7 milliós jutalmat. A kormányhivatal vizsgálata szerint jogszabálysértés történt.

Amíg Ön a járványra figyelt, a NER bevette az országot – leltár a „hazavitt” stratégiai ágazatokról

Másfél éve hosszú publicisztikát írtunk „A Fideszt meg lehet verni, de a rendszer már leválthatatlan” címmel – ugyanis a 2010-ben indult gazdasági szuverenitásháború mintha megszállásba csapott volna át. Az egészpályás letámadás, az ország alapinfrastruktúrájának „hazahordása” a vírusidőszakban újabb szintet lépett. Ha nyer is az ellenzék 2022-ben, olyan Orbán-központú árnyékállammal találja szembe magát, melyet elszámoltatni nemigen lehet – legfeljebb kényszerűen együttműködni vele. Mutatjuk a NER-elithez bebetonozott gáz- és áramhálózatok, erőművek, banki és informatikai óriások, vasúti, hadiipari gyárak és egyéb stratégiai ágazatok listáját.

Előre leszóltak nekik, hogy a raktárkoncerten ne játsszák el az Orbán Viktorról szóló számukat

A Hétköznapi Csalódások zenekar szövegei az elmúlt 30 évben párszor már kiverték a biztosítékot a magyar jobboldalon: Igazi tévétörténeti pillanat volt, amikor a korai Sajtóklubban Bayer Zsolték elszavalták az Antall Józsefről írt számukat, de Jeszenszky Géza fia még a múlt héten is arról panaszkodott a Partizánban, mennyire bántotta, amit a 90-es évek elején énekeltek róla. Ezért is volt meglepő, amikor a zenekar neve is felbukkant a raktárkoncertező előadók listáján.

Miközben sorra dőlnek be a vállakozások, milliárdokkal tömi saját cégeit a kormány

Egyetlen nap is elegendő ahhoz, hogy látható legyen a kormány gazdasági mentőintézkedéseinek természete. Szombaton egy olyan intézkedésre sem derült fény, amelyek a csődközelbe sodródott vendéglátósokat, a válságot leginkább megsínylő kisvállalkozásokat segítették volna, esetleg munkahelyvédelmi, gazdaságélénkítő vagy szociális célokat szolgáltak volna.

A fideszes polgármesterek támogatják, az ellenzékiek csak szeretnék túlélni az elvonásokat

Vidéki tudósítóink segítségével összesen 104 önkormányzatot kérdeztük meg szerte az országban arról, milyen hatással volt a pandémia és az azzal kapcsolatban meghozott kormányzati intézkedések a települések költségvetésére. Cikkünk megjelenéséig 27 válasz érkezett, kormánypárti és ellenzéki városvezetők is megszólaltak. Az elvonásokat láthatóan minden település megérezte, több száz milliós, esetenként milliárdos bevételkiesésük keletkezett. Munkahelyek szűnnek meg, fejlesztések, programok maradnak el, spórolás kezdődik minden fronton. Van, aki szerint az önkormányzatok forráselvonása nem most kezdődött, már évek óta tart, ez csak a jéghegy csúcsa. A kormánypárti településvezetők ennek ellenére nem látják rossznak a helyzetet, támogatják a kormány döntéseit, és bíznak az állami kompenzációban.

Szisztematikusan csinálják ki az önkormányzatokat

Levelezés, üzengetés, kiakadás, ezernyi sérelem, és a jól ismert kormányzati sablonválaszok. Nagyon úgy néz ki, hogy a kabinet tavaly év végi, újabb elvonását már nem nyelik le az önkormányzatok, sokak szerint sorozatban jelenthetnek csődöt a kisebb-nagyobb városok még a nyár vége előtt, de a kistelepülések sem vághatnak 2021-nek nagyobb reményekkel. Persze csak ha a kormány nem kompenzálja a járvány és elsősorban a saját döntései nyomán kieső bevételeket. A független vagy ellenzéki településvezetők úgy érzik, a kormány járványügyi megszorításait vagy éppenséggel a támogatások szétosztását már semmi más nem hajtja, mint a 2022-es választási kampány, miközben a helyi közszolgáltatások lehetetlenülnek el.

10 milliárddal megvágta a kormány három ellenzéki kerület egészségügyi fejlesztéseit

A tavalyi év utolsó napján jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely három ellenzéki vezetésű fővárosi kerületet is súlyosan érintett: összesen 10 milliárdos elvonásról döntött a kormány, amit az egészségügy fejlesztésére fordítottak volna. Ezzel egy időben ugyanakkor két fideszes kerület többlettámogatást kapott, összesen 8,8 milliárd értékben.
Találatok: [317]  Oldalak:   <<  <  22 23 24 25 26 27 28 29 30 31   >  >>