language

Intézmények:

Duna Aszfalt Zrt. highlight_off

Duna Aszfalt Zrt.

Fidesz-közeli építőipari vállalat, ami korábban a Simicska Lajos-féle Közgéppel, illetve 2015 óta a Mészáros Lőrinchez köthető építőipari cégekkel együtt a hazai közbeszerzések egyik legnagyobb nyertesévé vált. 2022-ben a legnagyobb árbevétellel rendelkező építőipari vállalat Magyarországon. Tulajdonosa Szíjj László (1958-) tiszakécskei vállalkozó.

A Duna Aszfalt Zrt. a 35 évre kiírt autópálya-koncesszió egyik alvállalkozója, emellett például a cég építhette kilométerenként 5 milliárd forintért az M49-es gyorsforgalmi utat, illetve az új Duna-híd építésével is a céget bízták meg nettó 92 milliárd forintért.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [320]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>

Százmilliók közbeszerzés nélkül: Fidesz-jelölt volt az egyetemi takarítást benyelő cég tulajdonosa

A szegedi KDNP elnökségi tagja volt, Szíjj Lászlóval is dolgozott, Fehéroroszországban pedig biztos politikai hátteret, rendet és tisztaságot látott Varga Róbert.

A gazdaság újabb ágazatai kerültek a NER célkeresztjébe

A kormányzat kedvenc üzleti köreinek segít meghódítani új területeket a légiipartól a vasútijármű-gyártáson át a hadiiparig.

Nagy lángon égették a milliárdokat a veszprémi kézilabda-arénában

Évek óta rendre a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jut a Telekom Veszprém, de még egyszer sem sikerült a csúcsra érnie. Legutóbb sem volt ez másként, előbb a Kieltől kapott ki hosszabbításban, majd a bronzmeccset sem tudta hozni a párizsi csapat ellen. Annyi viszont változott, hogy a csapat mögött álló cég, a Veszprém Handball Team Zrt. hosszú évek óta először nyereséget mutatott ki: csaknem 2,9 milliárd forint árbevételt és 139 millió forint adózott eredményt könyvelt el a 2020. június 30-ával záruló üzleti évben (és már a megelőző csonka félévben is 221 millió pluszban zárt).

Szombathelytől Csíkszeredáig: közel 20 focicsapat van már Mészáros Lőrinc köreiben

A DVTK tulajdonosváltásával már az NB I. harmadához köze van az ország leggazdagabb emberének, de az alacsonyabb osztályokban és a határon túl is könnyű belefutni Mészáros Lőrinc jelenlétébe.

NER-betonba öntve: Kiszolgáltatottak az ellenzéki városvezetők

Kevés olyan cég van a piacon, amely ne lenne bekötve a Fideszhez és el mer indulni közbeszerzési pályázaton.

A Szijjártót jachtoztató milliárdos veszi át a diósgyőri fociklubot

A diósgyőri futballklub eddigi befektetője, a valaha szocialista kötődésűként elkönyvelt, de a NER-rel is kompatibilis milliárdos, Leisztinger Tamás helyébe a Mészáros Lőrinccel összenőve az egyik legnagyobb NER-mogulnak számító Szíjj László lépett az ügylettel, amelyet szerdán jelentettek be.

120 milliárd forintot elköltöttek, két irodaház és egy konyha már megépült a Paks2-projektben

Orbán Viktor 2014-ben állapodott meg arról Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy két új blokkal bővül a paksi atomerőmű – a beruházást az orosz állam tulajdonában lévő Roszatom végzi, és Oroszországtól veszünk fel rá hitelt. Az orosz kölcsönt elkezdtük lehívni és törleszteni, a beruházáshoz kapcsolódó projektekért pedig két állami cég is felel, amelyek már több tízmilliárd forintot elköltöttek kormányközeli vállalkozásoknál.

NER-karácsony: 270 milliárd forintos közbeszerzésen futott be a Szijjártót jachtoztató Szíjj László cége

A Magyar Közút 2024-ig, tehát bőven a választások utánig biztosíthat munkát Szíjj László Duna Aszfaltjának. Egy kis útfelújítás Soltvadkerten, egy nagyobb Mórahalmon, megint egy másik Bugacon. A Magyar Közút országosan sok-sok ezer kilométernyi utat kezel és üzemeltet, munka pedig mindig van – és a hazai utak állapotát ismerve még sokáig lesz is. A cég az útfelújítási, karbantartási munkákra közbeszerzéseken választja ki a megfelelőnek ítélt vállalkozókat. A menet már hosszú évek óta ugyanaz: először egy nagy, nyílt tendert írnak ki, amelyre bárki jelentkezhet, ezen választanak ki néhány céget, amelyek ezután egyesével, de már csak egymás közt újra versenyezhetnek a megbízásokért.

Alföldvíz: sokat buknak a tulajdonos önkormányzatok, az állam viszont olcsón viheti a céget

A békési vízmű milliárdos veszteségét a kormányzati döntések sorozata okozta, de jócskán megtolta azt egy bebukott projekt is, ahol felbukkan Mészáros Lőrinc neve is. Kényszerpályára sodródtak a tulajdonos önkormányzatok, hiszen úgy mentik meg a céget, hogy közben magukat fosztják ki. Az állam viszont most olcsón is megveheti a céget.
Találatok: [320]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>