Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Lapok:

MNO (Magyar Nemzet) highlight_off

MNO (Magyar Nemzet)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum. A lap főszerkesztője: Ballai Attila. 

Találatok: [4573]  Oldalak:   <<  <  8 9 10 11 12 13 14 15 16 17   >  >>

Újabb zsíros megbízás Mészáros egyik partnerének

Összességében 9,6 milliárd forintért végezheti a Tisza-völgyi és Duna-völgyi nagyműtárgyak rekonstrukcióját, illetve az ezzel kapcsolatos tervezési és kivitelezési feladatokat az osztrák Strabag Építőipari Zrt. és a Hídépítő Zrt. konzorciuma – derül ki az európai uniós Közbeszerzési Értesítőből. Ennek keretében a Kiskörei vízlépcső, a Nyugati-főcsatorna beeresztőzsilipje, a Deák Ferenc zsilip, a Dunakiliti vízlépcső, a Kvassay zsilip, a Nicki duzzasztó, valamint a Góri tározó zsilipje újul meg.

Óriási pénzt értek Orbán Viktor migránsai

Kissé tisztult a kép a magyar letelepedésikötvény-programmal kapcsolatban, miután több hónapnyi titkolózás után a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) megtörte a csendet, és megosztott egy adatmorzsát Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselővel. A politikus közérdekűadat-igénylésére válaszolva a BMH közölte, hogy 6211 külföldi jegyzett le a közvetítő magáncégeken keresztül letelepedési magyar állampapírt, vagyis ennyien kaptak letelepedési engedélyt a programon keresztül. Ezek azonban nem a végleges adatok, mivel a hivatal nem közölte a családegyesítés útján kiosztott engedélyek számát.

Ismét nyertek L. Simonék

Bár már többször is beszámoltunk arról, hogy a Fidesz-kormány holdudvara, különösen a politikusfeleségek számára mennyire jövedelmező Magyarország európai uniós tagsága, úgy tűnik, a nyertesek sora nem érhet véget. Az unióellenes kormányzati hangulatkeltés, kiváltképp az Állítsuk meg Brüsszelt! propagandakampány ellenére a Fidesz környezetében egyesek egymás után nyerik el a pályázati pénzeket, méghozzá óraműpontossággal.

Rogán Antal köre is kaszál az italautomaták online bekötésével

Ahogy azt korábban is sejteni lehetett, a Sagemcom Magyarország Kft. fogja telepíteni a hazai étel- és italautomatákba az adóhatósághoz való bekötéshez szükséges automata felügyeleti egységeket (afe). A közbeszerzési adatbázisban közzétett november elsején aláírt szerződés szerint a Sagemcom nettó 3,9 milliárd forintért fogja elvégezni ezt a munkát, az eredetileg tervezett 2,4 milliárd helyett.

Fideszes csodakarrier: gyanúsítottként a pénzosztó bizottság élére

Lázár János kancelláriaminiszter nemrég olyan keményen nyilatkozott a rakamazi „teknősbékaházhoz” és a vízi tanösvényhez köthető botrány során, mintha egyedül a Tokaj melletti településen tüntettek volna el uniós pénzeket. – Nagyon meg fogja bánni Rakamaz önkormányzata, ha szórakozik az európai uniós forrásokkal. Párthovatartozástól függetlenül el kell számolni a pénzzel – mondta Lázár. Hozzátette azt is, hogy „ha ez a program ennyi pluszforrást kíván, akkor az egész rosszul volt megtervezve, rosszul volt kitalálva. Akkor ennek a következményét valakinek viselnie kell. És itt nem tudunk tekintettel lenni arra sem, hogy ki melyik politikai párthoz tartozik, és nem is érdekel. A pénzzel el kell számolni, a programot pedig tisztességesen meg kell valósítani. Aki erre képtelen, annak viselnie kell minden következményét.”

A Fidesz-szavazók is úgy látják, hogy korrupt a kormány

Beletörődött a magyar társadalom a korrupcióba. Mivel elfogadja, hogy ez a világ rendje, fenntartja, és alkalmazkodva hozzá, nem is érdeke változtatni rajta. A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának szombati konferenciáján előadó szakértők kivétel nélkül erre a következtetésre jutottak. Bár amióta az emberek szervezett közösségben élnek, a jogtalan előnyök részét képezik az életnek, nem magától értetődő az ezzel való együttélés. Még ha – emelte ki Zsolt Péter szociológus – egyéni észlelés kérdése is, mit tekint az ember korrupciónak. Ötszáz éve Luther úgy vélte, a lelki üdvözülésért vásárolt búcsúcédulák a korrupció egy formáját jelentik.

Kettős mércét emlegetett a bíróságon a Kun-Mediátor vezetője

„A megtévesztés, a károkozás, a tisztességtelen haszonszerzés szándéka nem vezérelt, és az ügyfelek hosszú időn át meg voltak elégedve a teljesítményemmel. Nem vagyok olyan rossz ember, mint amilyennek most beállítanak” – egyebek között ezzel érvelt hétfő délelőtt a szolnoki törvényszéken D. Sándorné, a Kun-Mediátor Kft. milliárdos csalással, sikkasztással, számviteli rend megsértésével és jogosulatlan pénzügyi tevékenység végzésével vádolt vezetője.

Kun-Mediátor-ügy: hétfőn áll bíróság elé D. Sándorné

Megkezdődik a Kun-Mediátor-ügy tárgyalása hétfőn a Szolnoki Törvényszéken. A büntetőper egyetlen vádlottja D. Sándorné volt cégvezető, aki az ügyészség szerint a pénzügyi jogsértések sorozatát követte el, 767 embert csapott be, és több mint 12 milliárd forinttal károsította meg őket. A 64 éves karcagi nő másfél évtizeden át folytatta csalássorozatát. Az ügyben a tanúk száma több mint 200, és csaknem 600 nyomozati vallomást tervez a bíró felolvasni – írja az MTI.
Találatok: [4573]  Oldalak:   <<  <  8 9 10 11 12 13 14 15 16 17   >  >>