Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Lapok:

Intézmények:

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata highlight_off

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok: [9]  Oldalak:   1

Szorzásban erős tanácsadókkal szerződne újra az V. kerület

Idén is jelentős összeget tervez kifizetni szakértői díjként az V. kerület vagyonkezelő cége annak a könyvvizsgáló vállalkozásnak, amelynek korábbi tevékenysége a belvárosi ingatlanügyekben nyomozást elrendelő ügyészségi iratok szerint két szám összeszorzására korlátozódott. Értékbecslőként pedig ragaszkodik a kerület az alpolgármester édesapja, a KDNP-s Rubovszky György cégéhez.

Juhász: 50 milliót keresett Portik cége Rogán üzletén

Ötven millió forintot keresett a Portik Tamás érdekeltségébe tartozó cég, a Classic Immo Kft. az V. kerületi önkormányzattal kötött üzleten – állítja Juhász Péter. Az Együtt belvárosi képviselője Facebook-oldalán azt írta, feljelentést tesz az ügyben. A belvárosi önkormányzat szerint Juhász bosszúból rágalmaz.

Juhász nem rágalmazta Rogánt

Nem rágalmazott az önkormányzati választás kampányában Juhász Péter, amikor Rogán Antal távozó polgármester szemére vetette az V. kerületi önkormányzat „korrupciógyanús ügyeit" - állapította meg a bíróság, és bűncselekmény hiányában megszüntette a fideszes politikus által indított eljárást.

Leakciózta az önkormányzat Rogán utódjának lakását, mielőtt megvette

Nem nyilvános, és az V. kerületi önkormányzat nem is adja ki azt az értékbecslést, amely alapján egy "árleszállítást" követően végül 19 millió forintért juthatott Szentgyörgyvölgyi Péter alpolgármester egy olyan lakáshoz, amelynek piaci értéke elérheti a 44 millió forintot.

Rogán helyetteseinek vagyonnyilatkozatáért perel az Együtt-PM

Hiába kérte Szentgyörgyvölgyi Péternek és Puskás Andrásnak, az V. kerület jelenlegi és volt alpolgármesterének vagyonnyilatkozatát az Együtt–PM a kerülettől, ezért pert indítanak az adatokért. Juhász Péter társelnök szerint azt akarják megtudni, miből tellett Puskásnak nagy értékű lakásra a Pasa Parkban, ahol Rogán Antal is él. Arra is kíváncsiak, Szentgyörgyvölgyi hogyan jutott kedvezményesen önkormányzati lakáshoz.

Rogán szerint olyan ügyben nyomoznak, amihez neki semmi köze

Nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség több, az V. kerületi önkormányzat hivatalát érintő ügyben is. A képviselő-testület ellenzéki tagjai zúgolódnak, hogy Rogán Antal nem tájékoztatta őket az egészről, ezért a képviselő-testületi ülésen mentek neki a polgármesternek. Rogán azt állítja, hogy nem az önkormányzatról, hanem az önkormányzat hivataláról szól a nyomozás, és neki ahhoz semmi köze.

Kétmilliárdért javítaná díszburkolatait Rogán kerülete

2 milliárd forintos ajánlattételi felhívást tett közzé az V. kerületi önkormányzat a Közbeszerzési Értesítőben. A projektre az pályázhat, aki a következő négy évben vállalja „Budapest Főváros V. kerületének területén díszburkolat és egyéb burkolat, és az ehhez kapcsolódó elemek karbantartási munkálatainak elvégzését”.

Újabb rendőrt tartóztattak le a Vizoviczki-ügyben

Újabb rendőr került előzetes letartóztatásba a Vizoviczki-ügy miatt, amelyben már több vezető beosztású rendőrtisztet is meggyanúsítottak. A gyanúsított a BRFK volt alosztályvezetője, aki havi 100 ezer forint kenőpénzt kapott V. Lászlótól a gyanú szerint.
Találatok: [9]  Oldalak:   1