language

Az ügyészség hosszabb időre rács mögé dugná Czeglédy Csaba könyvelőjét

A Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta a Czeglédy-ügy legújabb gyanúsítottjának előzetes letartóztatását, amelyről csütörtökön dönt a Szegedi Járásbíróság – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ahogy arról kedden elsőként beszámoltunk, a NAV nyomozói egy újabb személyt vettek őrizetbe a baloldali politikushoz köthető botrányban. A Csongrád Megyei Főügyészség közleménye szerint az őrizetbe vett férfi a Human Operator Zrt. könyvelője volt, többek közt ő készítette azoknak az iskolaszövetkezeteknek az adóbevallását, amelyeken keresztül a gyanú szerint összesen több mint hat és fél milliárd forint adót csaltak el. Az ügyészség szerint ebből az összegből K. Árpád tevékenységével 950 millió forintnyi költségvetési kár hozható összefüggésbe.