language

Bánáti János, az ügyvédi kamara elnöke és több másik ügyvéd is az izraeli kémszoftver célpontja lett

„Nem hallok panaszokat az ügyvédektől arról, hogy megfigyelnék őket” – mondta határozottan Bánáti, aki nemcsak a kamara vezetője, de egyúttal az ország egyik legismertebb és legtekintélyesebb védőügyvédje. Azt állította, tudomása szerint ügyvédek leginkább csak úgy szoktak beleesni egy-egy megfigyelésbe, ha olyan ügyféllel beszélnek, akit eleve lehallgatnak. Pedig neki személyesen is lehetett volna oka az aggodalomra. Bánáti telefonszáma is szerepelt ugyanis azon a kiszivárgott listán, amelyet az NSO izraeli kiberbiztonsági cég magyar üzemeltetői – minden jel szerint valamilyen magyar állami szerv – kiválasztottak megfigyelési célpontként. Bánátin kívül még kilenc magyar ügyvédet azonosítottunk a célszemélyek között, büntetőügyekben eljáró védőügyédeket éppúgy, mint polgári joggal (cég, ingatlan, kártérítés stb.) foglalkozó ügyvédeket.