language

Eltüntetett dokumentumok

Eltüntetett dokumentumokról, így egyebek között mintegy ötezer 2002. évi kopogtatócédula másolatáról és üres ajánlószelvényekről is beszélt szerda délelőtt Zuschlag János az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Csak nyeli a pénzt a MÁV

Tavaly mintegy 200 milliárd forint állami támogatás mellett 60 milliárd forint volt a MÁV vesztesége. A vasúttársaság nem ismeri saját vagyonát, nem tudja követni az állami támogatás útját, szakértők szerint a rossz hatékonyság és a korrupció évi 85 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek.

Ügyvéd nélkül maradhat a polgármester

Jogerőssé vált az erzsébetvárosi szocialista polgármester előzetes letartóztatása - Hunvald György fellebbezését a bíróság elutasította.

Zuschlag: a kampány tízszeresébe került a kimutatottnak

A kiskunhalasi MSZP-szervezet valós működtetése öt-hétszeresébe, a kampány tízszeresébe került a hivatalos könyvelésben rögzítetteknek - mondta Zuschlag János az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Első fokú bírósági ítélet a biztosítókartell ügyében

Az első fokú bírósági ítélet részben megváltoztatta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntését az úgynevezett biztosítókartell ügyében, mivel a Fővárosi Bíróság az alkuszcégek esetében új eljárásra kötelezte a hatóságot – közölte a GVH.

Százmilliók a bicikliszállítóknak

Összesen 250 millió forintot ítélt oda a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a botrányos postáskerékpár-tenderen győztes cég tulajdonosai másik vállalkozásának – értesült a HVG. A Linea Bútor Stúdió Kft. közbeszerzésekre specializálódott.

Féllegális pártinformációkat akart eltitkolni Zuschlag

Ügyének élesebbé válása idején megpróbált mások segítségével nem teljesen legálisan tartott pártos információkat eltüntetni a csalással vádolt Zuschlag János korábbi MSZP-s képviselő.

Zuschlag-per: pályázati pénzek a pártkasszában

Az MSZP kiskunhalasi szervezetének működtetésére is jutott az ifjú szocialistákhoz köthető civilszervezetek és egyesületek számlájára érkezett pályázati támogatásokból – ismerte el Zuschlag János, az MSZP volt politikusa a nevéhez köthető büntetőper szerdai tárgyalásán.
Találatok: [52373]  Oldalak:   <<  <  4392 4393 4394 4395 4396 4397 4398   >  >>