Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Százmilliárd dolláros sikkasztás vádjával vettek őrizetbe 201 embert Szaúd-Arábiában

Kétszázegy embert vettek őrizetbe a frissen létrehozott korrupcióellenes bizottság intézkedései nyomán Szaúd-Arábiában - közölte csütörtökön Szaúd al-Modzseb szaúdi főügyész. (Az eset érdekessége amúgy, hogy a letartóztatásokat előbb jelentették be, mint a bizottság létrehozását.)

A fél, na jó, talán csak a negyed amerikai haditengerészet benne volt az évtized korrupciós botrányában

Már az amerikai haditengerészet hatvannál is több tengernagyát érinti a „Dagadt Leonard” néven futó nyomozás, aminek a tárgya a becenevét 160 kilós testsúlyával kiérdemlő szingapúri mágnás, Leonard Glenn Francis, aki a gyanú szerint évtizedes túlszámlázásaival 35 millió dolláros kárt okozott a haditengerészetnek, írja a Washington Post. Francis eközben tengerészek tucatjait vesztegette meg különböző juttatásokkal, például rendszeresen szervezett több napos ivászatokat, ahova prostituáltakat is hozatott a vendégeinek.

Megint borult az offshore-bili, magyarok is érintettek

A 2016-ban Panama-iratok néven elhíresült kiszivárgott adathalmaz alapjaiban rengette meg a világpolitikát, az offshore-bili annyira kiborult, hogy államfő is mondott le miatta. Most megérkezett a folyatás, a szigetországok adatain alapuló Paradise-iratok, amiben szintén a híres emberek, fontos politikusok, gigacégek, és különböző államok offshore-költései szivárogtak ki.

Szaúd-Arábiában 11 herceget vettek őrizetbe korrupció miatt

Pár órával a megalakulása után akcióba is lépett Szaúd-Arábia új, korrupcióellenes testülete, amelyet Mohamed bin Szalman herceg vezet. Az első körben 11 herceget, 4 hivatalban lévő minisztert és több tucat korábbi minisztert is őrizetbe vettek. Neveket egyelőre nem lehet tudni. Az új korrupcióellenes tanács elfogatóparancsot és utazási tilatmat is kiadhat.

Azért nem fejlesztenek a cégek a régiónkban, mert a pénzből korrupcióra kell félretenniük

A kelet-európai korrupció és a befektetések közötti kapcsolatot helyezi új megvilágításba egy tanulmány, amelynek összefoglalóját a szerzők a Voxeu-n tették közzé. A lényeg, hogy most nem a korrupció mértékének, hanem a bizonytalanságának hatását vizsgálták. A külföldi befektetők ugyanis nem az aktuális korrupciós szintet, hanem annak jövőbeni várható változásait árazzák be a döntéseiknél.

Korrupció gyanújába keveredett a dalai láma amerikai főképviselője

Felfüggesztette állásából amerikai főképviselőjét, Tenzin Dhondent a dalai láma alapítványa, ami a láma amerikai jótékonysági intézménye. Tenzin, aki magát a dalai láma "személyes békenagykövetének" is nevezte, egy seattle-i technológiai vállalkozó szerint 2005-8 között többször is kenőpénz szerzésére élt vissza pozíciójával.

Korrupcióval vádolják a riói olimpia főnökét

Pénzmosással, korrupcióval és a devizatörvények megsértésével vádolják Carlos Nuzmant, a Brazil Olimpiai Bizottság elnökét. Sérgio Cabral, Rio de Janeiro állam kormányzója már börtönben ül hivatali visszaélésért, Leonardo Grynert a Brazil Olimpiai Bizottság volt elnökét és egy Arthur Soares nevű üzletembert pedig szintén korrupcióval vádolnak.
Találatok: [2611]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10   >  >>