A NOB-ot az utóbbi időben övező korrupciós botrány legújabb híre a korábbi évtizedekbe nyúlik vissza, mivel egy japán újság azt állította, hogy az 1968-as téli ötkarikás játékok rendezésére sikertelenül jelentkező Szapporo pályázati bizottsága 1964-ben négy NOB-tagnak fejenként egymillió jent juttatott...
Sorozatos és súlyos szabálytalanságok miatt felfüggesztem az MLSZ elnökségének, elnökének és ellenőrző bizottságának működését - jelentette be Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter
Mintegy hatszáz pannonhalmi tanút hallgat meg a rendőrség a sikkasztással, számviteli fegyelem megsértésével és magánokirat hamisítással gyanúsított Lukácsi Istvánnak, a FKgP Győr-Moson-Sopron megyei elnökének ügyében...
Tagadta bűnösségét a Fővárosi Bíróság előtt kedden a városháza egykori osztályvezető-helyettese és egyik alkalmazottja, akiket hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével vádolnak...
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága hétfőn úgy határozott, hogy hamarosan egy ötfős etikai bizottságot hoz létre a NOB-bal kapcsolatos korrupciógyanús ügyek kivizsgálására.
A Legfőbb Ügyészség hétfői nyilatkozatában a Kunos Péter és társai ügyében benyújtott felülvizsgálati indítvány elutasítását kérte - értesült hétfőn az MTI.
Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság spanyol elnöke döbbenten áll a különböző újságokban megjelent, személyét ért kritikákkal és vádaskodásokkal szemben.