language

Akták:

A söjtöri ebéd highlight_off

Kulcsszavak:

fürdő highlight_off

A söjtöri ebéd

A söjtöri ebéd

A söjtöri ebéd néven elhíresült botrány 2003. október 18-án zajlott le a Medgyessy-kormány által egy Zala megyei faluban, Söjtörön, ahol Deák Ferenc születésének 200 éves évfordulója alkalmából tartottak kihelyezett kormányülést.  Ezen a kormányülésen egy hétfogásos ebédet szolgáltak fel. A Blikk derítette ki, hogy az ételeket a budai Mágnáskert étteremből rendelték 2,4 millió forintért. A menüben volt mandulával töltött angolna, pácolt fogasfilé és fokhagymás parajjal tekert harcsa, erdei gombaleves kakukkfüves vadhúsgombóccal, amit házias borjúsült követett pirított borjúmájjal, majd desszertnek pedig Rigó Jancsi, gesztenyekupola és diós holdacska. Az is kiderült, hogy az egész kormányülés került 2,4 millióba, ebből az ebéd 734 ezer forint volt, amit nagyjából száz ember fogyasztott el. A kirobbant sajtóbotrány hatására a kormány bocsánatot kért. Kovács László akkori külügyminiszter és MSZP-elnök azt mondta, hogy „szégyelli magát a kormány”, valamint hogy „két pár virsli egy kis mustárral és tormával, és egy szelet barna kenyérrel (...) nagyon megfelelt volna”.  Végül az ebédet szervező Miniszterelnöki Hivatal két dolgozója írásbeli figyelmeztetésben részesült „a versenyeztetési feltétel kialakításában elkövetett hibák miatt”. 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend: