language

Lapok:

Személyek:

Garabits Károly highlight_off

444

Az online lapot 2013. április 29-én alapította Uj Péter, az index.hu egykori főszerkesztője több volt munkatársával együtt. Uj jelenleg is a portál főszerkesztője.  A 444 tulajdonosa és kiadója a Magyar Jeti Zrt., amelynek Kardos Gábor a vezérigazgatója, operatív vezetője Fenyő Balázs István. A 444 liberális, erőteljesen kormánykritikus internetes portálként definiálja önmagát, sokszor humoros és önirónikus tartalmakkal. 2014-ben az Open Society Foundation-től 10 millió forintos támogatást nyertek el, amiből 14! nevű választásfigyelő mobilos alkalmazást fejlesztették. 2017 óta adományokkal is lehet munkájukat segíteni. 

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Garabits Károly

(1954-) politikus, építésztechnikus, vállalkozó. 1994-ben MSZP-s támogatással lett önkormányzati képviselő a VII. kerületben, ám később összeveszett a szocialistákkal, így az általa alapított Együtt Erzsébetvárosért Egyesület színeiben politizált tovább, és nyert mandátumot 1998-ban. 2005-ben újabb fordulat történt a pályafutásában: belépett a Fideszbe, és nemsokára az erzsébetvárosi Fidesz alelnöke lett. A Fideszből a 2010-es választás után távozott, amikor világossá vált számára, hogy a korábbi ígéretek ellenére sem alpolgármesteri, sem önkormányzati cégvezetői posztot nem kaphat Vattamány Zsoltéktól. Ezután 2014-ben a baloldali összefogás jelöltje lett, de egy hangfelvétel miatt, amin korrupcióval kérkedett, végül kihátráltak mödüle és nem lett képviselő. Garabits, aki aktívan részt vett a kerületi ingatlanprivatizációban, jelentős értékű ingatlanokat szerzett meg a kerületben. Két fia, Márton és Tamás 2024-ben a Fidesz helyi jelöltjeiként indultak a választáson.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Lopni az tud, aki profi – mondja egy hangfelvételen a baloldali képviselőjelölt

“Idióta Hunvaldéknak megmondtam: lopni az tud, aki profi a szakmájában, az amatőr az megbukik. Érted? És még egy, előre nem fogadunk el pénzt.”
Találatok: [1]  Oldalak:   1