language

Lapok:

Személyek:

Gömöri Zsolt highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

Lemondott Gömöri Zsolt, "belátta, hogy nyugalomra van szükség"

Lemondott a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöki posztjáról Gömöri Zsolt - közölte Szabó László, a Magyar Olimpiai Bizottság fogyatékosok sportjáért felelős szakmai tagozatának tagja kedden Budapesten.

Pásztory Dóra az ATV-ben: „Gömöri tényleg nem érti”

Gömöri Zsolt és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöksége erkölcsi értelemben akkor is megbukott, ha a most indult nyomozás jogilag mindent rendben talál az MPB körül – ezt Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában az után, hogy nyomozás indult a Gömöri és az MPB-elnökség körüli ügyekben.

Gömöri még érzi a bizalmat

Bizalom nélkül nem tud dolgozni Gömöri Zsolt a Paralimpiai Bizottság elnöke. Ő maga viszont a bizalmat csak akkor érzi elveszettnek, ha azt a közgyűlés vonja meg tőle. Lázár János és Borkai Zsolt véleményét tiszteletben tartja - de nem azok alapján dönt. Közben újabb szponzor jelentette be, hogy felfüggeszti a Paralimpiai Bizottság támogatását.

Kovács: működött a megfélemlítés a paralimpiai bizottságban

Én május 6-a óta gyakorlatilag ki vagyok zárva a Paralimpiai Bizottság irodájából, olyan üldözés van ellenem, hogy nem is szívesen megyek be – ezt Kovács Brigitta mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Gömöri tízmilliós jutalmak után kapott még 3-at végtörlesztésre

Rendkívüli elnökségi ülést tartott kedd délelőtt a Magyar Paralimpiai Bizottság. Az ülés után Gömöri Zsolt elnök sajtótájékoztatót tartott, melyen ismertette, milyen döntéseket hoztak, majd 15 pontban igyekezett megcáfolni azokat a vádakat, melyek a személye, illetve a szervezet kapcsán az elmúlt hetekben felmerültek. Bár a jelenlévő újságírók szerint nem cáfolta egyértelműen a botrányos ügyeket Gömöri, az kiderült, hogy az elmúlt években végtörlesztésre, autóhasználatra, jutalmakra hány millió forintot kapott.

MSZP: A MOB elnöke követeljen tisztújítást a Magyar Paralimpiai Bizottságban!

A szocialista Kunhalmi Ágnes szerint Borkai Zsoltnak, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének teljes tisztújítást kellene követelnie a Magyar Paralimpiai Bizottságban.

Kunhalmi: erkölcstelen dolgot hajtott végre Gömöri Zsolt

Súlyosan erkölcstelen dolgot hajtott végre Gömöri Zsolt, a bizalom teljesen megtört, és az alelnök, Deutsch Tamás iránt is, aki az agytrösztje volt ennek a végtörlesztési történetnek – ezt Kunhalmi Ágnes mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>