language

Akták:

BKV-ügyek highlight_off

Személyek:

Hagyó Miklós highlight_off

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.

 

Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

Hagyó Miklós

1967. július 20-án született Jászberényben. Nős, egy gyermeke született. 

1985-ben érettségizett. 1989-ben üzemmérnöki diplomát szerzett a Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetem Élelmiszeripari Főiskolai karán Szegeden. 1998-ban a Kertészeti Egyetem Élelmiszer-ipari Kar menedzseri szakirányán szerzett mérnöki másoddiplomát. Nemzetközi cégeknél dolgozott vezető beosztásokban, jelenleg a Wirtass Kft. ügyvezetője és tulajdonosa. 

Már politikusi pályája előtt kiterjedt ingatlantulajdonra tett szert. 1998-ban belépett az MSZP-be. A Budapest XII. kerületi elnökség és az országos választmány tagja. A párt karitatív tagozatának ügyvezető elnöke. A 2002. évi országgyűlési választásokon az MSZP országos listájáról jutott be a Parlamentbe. 

A 2006. évi országgyűlési választásokon Budapesti területi listán szerzett mandátumot. 2006. május 30-tól a gazdasági és informatikai bizottság tagja. 

2006. decemberében Budapest főpolgármester-helyettesévé választották. Bírálói legtöbbször Leisztinger Tamás nagyvállalkozóhoz fűződő kapcsolatát kérik rajta számon.

2009 nyarán nyilvánosságra került BKV-s ügyek kapcsán az MSZP októberben felmondta a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíciót és visszahívta Hagyó Miklós polgármester-helyettest is. 

A BKV körüli botrányok miatt 2010 februárjában az MSZP budapesti elnöksége kérésére lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról, visszalépett budapesti listás helyéről és az egyéni képviselőjelöltségtől is. Március elején a Balogh Zsolt a BKV egykori megbízott vezérigazgatója az ügyben terhelően nyilatkoztott Hagyóról. A volt főpolgármester-helyettes ezt követően MSZP-s párttagságát is felfüggesztette és a XII. kerületi szocialista alapszervezet elnöki pozíciójáról is lemondott. 

2009 nyarán kirobbant a túlzott végkielégítésiés a korábbi, a cég számára aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat. Mindez oda vezetett, hogy az MSZP budapestielnöksége felkérte Hagyót és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről,és a koalíciót is felmondták. 2010-ben tovább folytatódtak a botrányok. Volt szóvivőjét azzal gyanúsította meg rendőrség, hogy úgy vett föl 24 millió forintot a BKV-tól, hogy nem végzett érdemi munkát. Antal Attilaletartóztatása után, 2010 februárjában az MSZP budapesti elnöksége kérésére lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról, visszalépett budapesti listás helyéről és az egyéni képviselőjelöltségtől is. 2010 márciusában korrupcióval gyanúsította meg Balogh Zsolt, a BKV egykori megbízott vezérigazgatója. Ezután MSZP-s párttagságát is felfüggesztette és a XII. kerületiszocialista alapszervezet elnöki pozíciójáról is lemondott.

Hagyó Miklóst a BKV-ügyben 2017. szeptember 29.-én jogerősen hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondták ki. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést: másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre.
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [486]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Tíz év után lepleződhet le a fővárosi baloldal egyik rejtélyes bűnügye

Újra nyomoz a sajtóban Demszky Gábor egykori főtanácsadójával, Mesterházy Ernővel összefüggésbe hozott, Balin található luxusvillapark ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tudta meg a Magyar Nemzet. Az egykori SZDSZ-es, a BKV-botrányban is érintett háttéremberről a Privát Kopó bűnügyi magazin írta meg évekkel ezelőtt, hogy öt luxusvillából álló pihenőkomplexum köthető hozzá Bali szigetén, amire a hatóság is felfigyelt. Az újraindított eljárást korábban már kétszer felfüggesztették, mert a magyar ügyészek jogsegélykérelemmel fordultak az indonéz szervekhez, amelyektől bizonyító erejű információkat kértek.

Másfél évet kapott Hagyó Miklós

Az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken - írja az MTI.

Hagyó nevetve távozik a bíróságról: megúszta felfüggesztettel a volt szocialista főpolgármester-helyettes

Jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a BKV-ügyben a Szegedi Ítélőtábla pénteken.

Elítélték, de nem megy börtönbe Hagyó Miklós

A BKV-per miatt vált fogalommá a nokiás doboz, amit a Fidesz a baloldali korrupció szinonímájává tett. Visszavontak benne terhelő vallomást, kihúztak vádpontokat és még a vádemelés után is nyomoztak.

Hagyó-per - Itt a jogerős ítélet

Az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken.

Még mindig keresi az ügyészség Hagyó Miklós nokiás dobozát

A jelenlegi kormánypártok szempontjából a legjobb időben, a 2010-es választások előtt robbant ki a BKV-botrány. Csütörtökön kezdődik a fellebbviteli tárgyalás.

Kitolt az időjárás Mészáros Lőrincékkel

A hideg és a sok eső miatt csúszik a szilvásváradi lovarda és stadion építése.

A Fidesz megígérte a legnagyobb mocskot, de a leszámolásból semmi nem lett

A Fidesz a 2010-es választások előtt nem rejtette véka alá, hogy leszámolásra készül, és mindjárt meg is nevezték a 13 „legmocskosabb” ügyet. Túl sokra nem mentek vele, legalábbis a volt miniszterelnököt nem tudták a vádlottak padjára ültetni, és más MSZP-s politikusok sem kerültek rács mögé.
Találatok: [486]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>