language

Személyek:

Guller Zoltán highlight_off

Kulcsszavak:

hajózás highlight_off

Guller Zoltán

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán szerzett kiváló minősítéssel jogi diplomát 2000-ben. Szakmai pályafutását az Educatio Kht.-nál kezdte igazgatóhelyettesi pozícióban, ezután a Multinova Kft.-nél töltött be igazgatói pozíciót.

Budapesten ügyvédjelöltként dolgozott, majd több mint öt és fél éven keresztül a Commitent Kft./Zrt.-nél töltött be igazgatói tisztséget. 2010-2011-ben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Fejlesztéspolitika Koordinációjáért felelős Államtitkárságán dolgozott titkárságvezetőként.

Pályafutása során ügyvezető igazgató feladatokat látott el a Humán Jövő Közhasznú Nonprofit Kft.-nél és a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-nél. 2011-2012 között a Hunguest Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, majd 2012-től a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke. Pályafutása során az állami szféra több területén is aktívan tevékenykedett, 2012 és 2014 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, majd 2014-2016 között az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa. Jelenleg a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója és 2017. október 15. napjától a turisztikai térségek fejlesztésével kapcsolatos állami feladatok koordinációért felelős miniszteri biztos. (forrás: MTÜ)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Guller Zoltán ma már mást gondol a balatoni kikötők privatizációjáról

Továbbra sincsenek meggyőző érvek az állami vitorláskikötők „kiszervezésére” – derült ki, miután nyilatkozott lapunknak a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Állami tőkesúly a balatoni flottán

Hivatalosan a modernizáció miatt, mások szerint inkább kormányközeli körök érdekében emelte meg a magyar állam a Balatoni Hajózási Zrt. alaptőkéjét.

Rogánhoz kerülnek az állami hajóscégek

Az állami Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Zrt. gyakorolja a jövőben a Mahart-PassNave Személyhajózási Kft. és a a Balatoni Hajózási Zrt. feletti tulajdonosi jogokat – derül ki Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek a tegnap esti Magyar Közlönyben közzétett rendeletéből.
Találatok: [3]  Oldalak:   1