language

Akták:

A kormánykritikus civilek elleni kampány highlight_off

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

A kormánykritikus civilek elleni kampány

A kormánykritikus civilek elleni kampány

Orbán Viktor miniszterelnök 2016 végén nyilatkozatokban fenyegette meg azokat a már korábban is támadott kormánykritikus civileket, akik külföldi támogatásokból végzik a munkájukat, amellyel a kormány korrupciós ügyeit tárják fel. A 888.hu-nak adott interjújában arra utalt: 2017-ben a Kormány "fellázad" az ellen a vélt nemzetközi befolyásolási kísérlet ellen, amely mögött a magyar kormány nyilatkozataiban Soros György magyar származású amerikai üzletembert és alapítványát (Open Society Foundations) sejteti, és melynek "idegen ügynökei" az említett civil szervezetek, köztük a K-Monitor Független Korrupciófigyelő Iroda.

Január elején a kormány nyílt kommunikációs támadást indított: Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke sajtótájékoztatóján arról beszélt: "el kell takarítani" ezeket a szervezeteket, amelyre az amerikai választások után létrejött republikánus többség ad lehetőséget. 2017. márciusi Mandiner-interjújában az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetet vádolta meg azzal, hogy a közhasznúsági jelentésében megjelöltnél "sokkal, de sokkal nagyobb lóvét” kapott Soros György alapítványaitól. Az EKINT az ügyben később pert nyert a politikussal szemben, akit a Fővárosi Ítélőtábla döntésében bocsánatkérésre és sérelemdíj megfizetésére kötelezett..

Később kormánypárti politikusok megerősítették azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a kormány vagyonnyilatkozat tételre kötelezné a civil szervezetek vezetőit – izraeli példára hivatkozva.

Áprilisban egy olyan javaslat került a Parlament elé, amely "külföldről finanszírozott szervezetként való regisztrálásra kötelezné a 7,2 millió forint feletti támogatást külföldi elnyerő alapítványokat és egyesületeket”. A tervezet ellen 248 szervezet tiltakozott, és több tízezren vettek részt a Hősök terén megrendezett tüntetésen is. Állásfoglalások: TASZ, Átlátszó, Helsinki, K-Monitor. 2017. június 13-án a törvényt az országgyűlés Fideszes többsége elfogadta.

Az Európai Unió Bíróságának 2020-as döntése értelmében uniós jogot sért a külföldről támogatott civileket nyilatkozattételre kötelező törvény. 2021 nyarán az országgyűlés – a régi visszavonása után – új civiltörvényt szavazott meg. Az új szabályozás szerint a 20 millió forintos mérlegfőösszeg fölötti szervezetekről évente jelentést készít az Állami Számvevőszék. Emellett az új törvény azt is előírta, hogy az alapítványoknak összeghatártól függetlenül fel kell tüntetniük adományozóikat közhasznúsági jelentésükben. Ezen a kitételen végül enyhített a kormány: ennek alapján 500 ezer forintos összeg alatt az adományozók megőrizhetik névtelenségüket.

Vélhetően az ellenséges politikai klíma hatására 2018-ban az OSF bezárta budapesti irodáját és Berlinbe költöztette át. 2023-ban jött a hír, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok kivonul az EU-ból és felfüggeszti az uniós országokban működő civil és jogvédő szervezetek támogatását.

Tudnivalók civil szervezetek számára a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényről (TASZ)

A miniszterelnök Norvég Alapból finanszírozott szervezetek ellen indított, konkrét visszélések feltárása nélkül zárult támadásáról itt gyűjtjük a cikkeket.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

Bevetésre kész, elrajtol a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Szavakban az átláthatóbb közéletért küzd, mégis vajmi keveset tudni a Szuverenitásvédelmi Hivatalról.

Egyre fogynak a civilek

Nem csak a „Stop, Soros!” néven ismertté vált jogszabálycsomag jelzi, hogy Magyarországon egyre nehezebb a civilek helyzete: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nonprofit szervezetekről szóló kiadványa szerint ugyanis 2011 óta összesen négyezerrel csökkent a működő szervezetek száma. Pedig hét évvel ezelőttig még fejlődés jellemezte a szektort és az 1990-es 15 ezer helyett 65 ezer nonprofit egyesület volt bejegyezve. A trend a második Orbán-kormány hivatalba lépése után egy évvel fordult meg, ennek következtében a 2016-os adatfelvétel idején már csak 61 ezer szervezetet tudtak összeszámolni.

Izraeli magánhírszerző cég dolgozhatott rá Orbánék ellenségeire

Egy izraeli hátterű, illegális titkosszolgálati módszereket is alkalmazó, jórészt exkémekből álló privát biztonsági cég emberei dolgozhattak rá azokra a civilekre, akikben van egy közös: mindegyiküket kipécézte az Orbán-kormány.

A magyar kormány kiiktatását kéri a volt német pénzügyminiszter az uniós pénzek költéséből

Mivel az uniós pénzeket saját maga újraválasztására használná a Fidesz, így a kifizetések azonnali leállítását követeli több visszavonult európai politikus – egy erről szóló nyílt levelet köröztetnek az Európai Parlamentben.

A raboknak sem jó, hogy kitiltották a civileket a börtönökből

Mindenképpen hátrányos a fogvatartottak helyzetét tekintve, hogy a börtönökben nincsenek jelen civil jogvédő szervezetek – nyilatkozta lapunknak Fliegauf Gergely, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala zárt intézményeket ellenőrző részlegének (OPCAT – nemzeti megelőző mechanizmus főosztály) vezetője.

Civilek célkeresztben – Oszd meg és uralkodj!

Miért kerülnek a kormány feketelistájára olyan civil szervezetek, mint a Baptista Szeretetszolgálat, az Igazgyöngy Alapítvány, a Bátor Tábor Alapítvány, a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet, a Rex Kutyaotthon Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt? Miért kell ügynöközni, a terrorizmushoz fűzni gondolatilag a betegekkel, sérült gyerekekkel, bántalmazottakkal vagy állatokkal foglalkozó civileket, ahelyett hogy megköszönné nekik a kormány, hogy helyette (is) dolgoznak? A kabinet szűnni nem akaró lendülettel támadja a civil szférát, most már az Információs Hivatalt is csatasorba állítva. Vajon meg tudják védeni magukat? S hogyan válhattak ennyire kiszolgáltatottá? Miként torzította az EU támogatáspolitikája a magyar civil szektor fejlődését?

Csak a vegzálásra jó az új civiltörvény

A külföldi kapcsolatokat vághatja el vagy a hazai támogatástól foszthatja meg a tervezett törvény a civil szervezeteket. A hivatkozás persze más, de a megkérdezettek csak politikai hangulatkeltést látnak az ügy mögött. Aki nem, legfeljebb azért, mert messze van attól, hogy valaha is 7,2 milliós támogatást kapjon külföldről.

Megszólalt a Sátán magyarországi helytartója

A sorosozás közepette idáig jobbára csöndes Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundations, OSF) most jutott el odáig, hogy kiáll beszélni, mert a Soros György pénzéből működő, magát unalmas ügyintézőnek tartó alapítványnál kezdik úgy érezni: a kialakult helyzet már az egész civil szektort fenyegeti. Tényleg fel akarják-e számolni a nemzetállamokat? Mi a gondjuk a civilek vagyonnyilatkozat-tételével? Mit a sorosbérencezés hatása? Goran Buldioskival, az OSF európai igazgatójával és Nizák Péterrel, a közép-európai program vezetőjével átláthatóságról, nemzeti értékekről, Sorosról és az ellenük indult kormányzati kampányról beszéltünk.

Orbán ismét a címlapokra került - amerikai bátorításra sorosozhat

Orbán Viktor miniszterelnökkel, illetve vele és Soros Györggyel illusztrálja két nyugati sajtóorgánum a civil szervezetek működését szigorító törvény magyarországi beterjesztését. A cikkek szerint a budapesti kormányt az amerikai hatalomváltás bátorítja a Balkánon folyó sorosozáshoz hasonló lépésekre.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>