language

Személyek:

Horváth Bianka highlight_off

Horváth Bianka

Horváth Bianka közgazdász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója, 2017-től 2023-ig a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja volt. Korábbi férje Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara országos elnöke, akitől 2023. októberében elvált.

Családja egy kereskedelmi üzletlánc tulajdonosa. Édesapjáról az Átlátszó írta meg, hogy az ő cégétől bérelt irodát Hende Csaba országgyűlési képviselő. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Ha túl nagy a cég, az felkelti a NER-esek érdeklődését” – Űr és NER, 2. rész

Míg 2018-ban még csak 2,2 milliárd forint ment el közvetlenül űrkutatásra és űrtevékenységre a központi költségvetésből, 2021-ben már majdnem tízmilliárd. 35-40 milliárd forintba kerül, hogy ismét legyen magyar űrhajós, és elindult egy tőkealap is, amelybe húszmilliárd forintot tesz a magyar állam. E pénzek legnagyobb kedvezményeztetettjét a kormány közelében kell keresni. Hallottunk olyan vállalkozóról is, aki inkább külföldre menekítette fejlesztését, mert csak így tudta megtartani.

A NER arisztokratái bemutatják, milyen a családbarát kormányzás

Botrányosra sikeredett Varga Zs. András Kúria-elnök feleségének minapi kinevezése, meghökkenést váltott ki Deutsch Tamás unokaöccsének diplomáciai megbízása. Az elmúlt 12 év hasonló módon nagy közérdeklődést kiváltó esetei is mutatják, hogy Magyarországon jóval könnyebben érvényesül, aki a NER köreiben valakinek a rokona, barátja, üzletfele.

Parragh László a NER értelmében vett versenyképességi tanács tagja lett

Jól indul az év a Parragh-házaspárnak. Néhány napja lett az MNB Monetáris Tanácsának tagja Parragh Bianka, Parragh László pedig a most megalakult Nemzeti Versenyképességi Tanácsba kapott mandátumot. De ahogy Parragh Biankának nincs a monetáris tanácsi tagság szempontjából értelmezhető közgazdasági tapasztalata, úgy Parragh László pályája is éppen azt bizonyítja, hogy kereshet az ember sokat akkor is, ha a versenyszférában kudarcot vallott.
Találatok: [9]  Oldalak:   1