language

Helyek:

Budapest highlight_off

Kulcsszavak:

kártalanítás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Leleményes jogcímeken dőlt a pénz az egyházakhoz a járvány alatt

Miközben a veszélyhelyzet miatt a templomok is bezártak, az Orbán-kormány a szokásosnál is lelkesebben szórta a közpénzt az általa kiválasztott egyházaknak. Jutott az állami milliárdokból újabb templomfelújításokra és a lelkészek jövedelemkiegészítésére, valamint számos ingatlan tulajdonjogát is megkaphatták a járvány alatti törvénykezésnek köszönhetően.

Kis Kolontár Soroksáron – az állam nem téríti meg a horrorház lakóinak kárát

Fazekas Sándor földművelési miniszternek írt levéllel sürgetné meg egy súlyosan szennyezett soroksári társasház lakóinak kártalanítását Baranyi Krisztina (Együtt) politikusa. A horrorházról már 2011-ben írt a HVG, akkor berobbant az épület az alatta elásott vegyi anyagoktól. Baranyi információi szerint a XXIII. kerület most építési engedélyt adott ki az egyik szomszédos telekre.

Jogerős: 2,5 év börtönt kapott Hunvald György

Jogerősen két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Ítélőtábla Hunvald Györgyöt, a főváros VII. kerületének korábbi szocialista polgármesterét az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt.

Tűzfal az udvaron: félrevezette a hatóságokat a szállodatervező

Félrevezette a hatóságokat a tervezője annak az épülő belvárosi hotelnek, amelynek tűzfalát csak pár méterre emelték a szomszédos ház ablakaitól; az önkormányzat az építkezést is leállíttatná - olvasható a Belváros honlapjára feltett tájékoztatóban szerdán.

Vissza is bonthatják a lakókat elfalazó hotelt

Az ötödik kerületi önkormányzat leállítaná a Bohém Szálló építését. Egy udvart szinte teljesen kitöltő szállodát épített egy vállalkozó, sötétségbe borítva a körfolyosós ház lakásait.
Találatok: [6]  Oldalak:   1