language

Személyek:

Antal Attila highlight_off

Akták:

Kopaszi-gát highlight_off

Antal Attila

Antal Attila (1955. február 24. – ) menedzser, a Vértes Volán Zrt. korábbi vezérigazgatója. 2007–2008 között a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) vezérigazgatója volt. 2010 januárjában a BKV-nál elkövetett hűtlen kezelés gyanújával a rendőrség őrizetbe vette. Áprilisban kiegészítették a gyanúsítást és így már bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés miatt nyomoznak ellene. 2017. szeptemberében az ítélőtábla Antal Attilára, mint harmadrendű vádlottra folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt az első fokú büntetést két évre súlyosbította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól.


(Wikipédia) (fotó: csepel.info)

Kopaszi-gát

Kopaszi-gát

A szocialista vezetésű XI. kerületi önkormányzat – 1%-os tulajdoni részesedést megtartva – kö­­­zel másfélmilliárd forintért adta el 2006-ban a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl fej­lesz­té­sére alapított Öböl XI. Kft.-ben lévő üzletrészét, mégpedig az MSZP-közeli nagyvállalkozó, Leisztinger Tamás cégének. Később az Öböl XI. Kft. tu­laj­do­ná­nak 75%-át egy portugál befektetői csoport szerezte meg - 2015 végén pedig Orbán Viktor haverjához, Garancsi Istvánhoz került a Budapest egyik legnépszerűbb közparkját is magába foglaló, értékes terület.

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

MSZP-közeli üzletember a BKV botrányos ingatlanügylete mögött?

Egyre több szál köti az MSZP-közeli üzletember, Leisztinger Tamás érdekkörét a BKV-nak a gyanú szerint 100 milliós kárt okozó ingatlanügylethez, amelyben jelenleg az ügyészség nyomoz.
Találatok: [1]  Oldalak:   1