Személyek: |
|
Intézmények: |
Találatok: [6] Oldalak: 1
Kiterjedt céghálózat segítette az Elios diadalmenetét a közvilágítás-korszerűsítési piacon
Öt év börtön – ennyit kockáztat, aki összebeszéléssel megbundáz egy közbeszerzést. Ha bűnszervezetben teszi, akkor még ennél is többet. Mi kevés híján száz olyan közbeszerzés adatait néztük át, ami az Elios Zrt. győzelmével végződött, és jónéhány olyan céget találtunk ezekben, amelyek konzorciumi partnerként, versenytársként és alvállalkozóként is megjelentek az Elios által megnyert tendereken. Az Eliossal együtt menetelő vállalkozások között az ágazat nagy múltú szereplői éppúgy felbukkannak, mint NER-barát kurzuslovagok. Nem állítjuk, hogy az összes érintett cég részt vett a közbeszerzések körüli visszaélésekben: azt elvileg a nyomozó hatóságok feladata lenne kideríteni, hogy ki vett részt tudatosan a közpénzszivattyúban.
Az Elios Zrt. közbeszerzési sikerei
Bánki Erik
Dr. Hamar Endre
Erdei Bálint
György Tamás
György Zoltán
Hetzl Péter
Horváth Szilveszter
Makra József
Mancz Ivette
Mezei József
Nemes Ferenc
Szeivolt István
Tiborcz István
E-OS Innovatív Zrt.
Elios Innovatív Zrt.
Épkar Zrt.
Grep Green Public Lighting Kft.
Körösaszfalt Zrt.
Közgép Zrt.
Mezei-Vill Kft.
Roneko Kft.
SAG Hungária Kft.
SAG Mérnökiroda Kft.
Simó Kft.
Sistrade Kft.
SMHV Energetika Kft.
SPIE Hungaria Kft.
Tungsram-Schréder Zrt.
U Light Kft.
U-Light Esco Kft.
West Hungária Bau (WHB) Építő Kft.
bűnszervezet / bűnszövetség
csalás
háttér
klientúra
közbeszerzés
közokirat-hamisítás
közvilágítás
OLAF-vizsgálat
versenykorlátozás - kartell
Hárommilliárdért adhatta el közbeszerzéseken hizlalt cégét Orbán Viktor veje
Tiborcz István több milliárd forinttal gazdagodott, amikor pár éve eladta az Elios Zrt. felét, ami az uniós csalás elleni hivatal jelentése miatt most újra a figyelem középpontjába került. A miniszterelnök veje korábbi sajtóhírekkel ellentétben nem vett ki osztalékot a vállalatból, viszont cégbírósági iratok alapján kiszámoltuk: az Elios eladásán kevés híján 3 milliárd forintot kereshetett.
Az Elios Zrt. közbeszerzési sikerei
Dr. Hamar Endre
Erdei Bálint
Paár Attila
Simicska Lajos
Tiborcz István
Elios Innovatív Zrt.
Green Investments & Solutions Kft.
Green Universe Kft.
Közgép Zrt.
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
TS Lectus Kft
West Hungária Bau (WHB) Építő Kft.
bűnszervezet / bűnszövetség
csalás
ingatlan
klientúra
közbeszerzés
közvilágítás
offshore
OLAF-vizsgálat
rokonok
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
Az Elios Zrt. tulajdonviszonyai: offshore cégek is feltűntek Tiborcz István mellett
Mióta kiderült, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Elios Zrt. közbeszerzéseinél, a kormánypárti propagandasajtó Simicska Lajos nevének sűrű emlegetésével próbálja enyhíteni a meglehetősen kínos helyzetet. Azt állítják, hogy a cég az OLAF által vizsgált időszakban a Simicska tulajdonában álló Közgépé volt, így tehát Simicska akarata érvényesült az Eliosban is. Eközben a független és az ellenzéki sajtótermékek főként a miniszterelnök veje, Tiborcz István szerepét hangsúlyozzák. Kinek van igaza? Az Átlátszó utánajárt: Tiborcz és Simcska mellett brit virgin-szigeteki, ciprusi és svájci cégek is feltűntek a csalással vádolt cég tulajdonosi szerkezetében az évek során.
Az Elios Zrt. közbeszerzési sikerei
Bertha Péter
Dr. Hamar Endre
Erdei Bálint
Lattmann Imre
Orbán András
Pénzes Attila
Simicska Lajos
Tiborcz István
Biskelor Entreprises Ltd.
BL Estates Kft.
E-OS Innovatív Zrt.
Elios Innovatív Zrt.
Energy Swiss Invest AG
ES Hungary Kft.
Green Investments & Solutions Kft.
Green Universe Kft.
Közgép Zrt.
MELENTA Ltd.
Valentine Group Inc.
EU
háttér
közbeszerzés
közvilágítás
offshore
Ázsia
Ciprus
Európa
Svájc
Lázár városán mutatták meg Tiborczék, hogyan kell közbeszerzést nyerni
Hatalmasat szakított az Elios Hódmezővásárhelyen, ráadásul a projekten Tiborcz Istvánék mellett az akkori polgármesterhez, Lázár Jánoshoz köthető üzleti körök is serénykedtek. A miniszterelnök veje személyesen tárgyalt a lámpákról, a lebonyolításban résztvevő közbeszerzési tanácsadók pedig később a Lázár vezette Miniszterelnökségtől kaptak zsíros megbízásokat.
Az Elios Zrt. közbeszerzési sikerei
Csányi István
Dr. Hamar Endre
Kárpáti Péter György
Lázár János
Paár Attila
Pénzes Attila
Simicska Lajos
Tiborcz István
BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt.
E-OS Energiakereskedő Zrt.
Elios Innovatív Zrt.
Ész-Ker Kft.
Green Investments & Solutions Kft.
Hódmezővásárhely Város Önkormányzata
Közgép Zrt.
Pakor-Gasztronómia Kft.
Sistrade Kft.
Tender-Network Zrt.
Tungsram-Schréder Zrt.
West Hungária Bau (WHB) Építő Kft.
állami/önkormányzati szerződések
csalás
energia
EU
közbeszerzés
közvilágítás
OLAF-vizsgálat
önkormányzat
pályázat
rokonok
tanácsadás
Csongrád megye
Hódmezővásárhely
Új holdudvar Orbán körül
Mivel Simicska Lajos háborúba keveredett egykori legszorosabb szövetségesével, Orbán Viktorral, a kormányfő új személyeket és cégeket hozott nyertes helyzetbe. Az új szereplők sem ismeretlenek, hiszen már korábban is felbukkantak a Fidesz és Orbán körül, de úgy tűnik az új, formálódó gazdasági csoportban senkinek nem lehet olyan kitüntetett, önálló szerepe, mint Simicskának volt.
Orbán-Simicska háború
Demján Sándor
Dr. Hamar Endre
Flier János
Flier Jánosné
Garancsi István
Hernádi Zsolt
Lévai Anikó
Mészáros Lőrinc
Nagy György (Wallis)
Orbán Ráhel
Orbán Viktor
Pállfy Balázs
Simicska Lajos
Szigeti Zsolt
Szíjj László
Tiborcz István
Varga Károly
BÁV Zrt.
CD Hungary
Duna Aszfalt Zrt.
Duna Takarékszövetkezet
Elios Innovatív Zrt.
Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány
FGSZ Földgázszállító Zrt.
Garharrt Invest 2014 Zrt.
Hír Televízió
Hódmezővásárhelyi Útépítő (Hódút) Kft.
Körösaszfalt Zrt.
Közgép Zrt.
Magyar Építő Zrt.
Magyar Fejlesztési Bank (MFB)
Magyar Természetjáró Szövetség
Market Építő Zrt.
Mészáros és Mészáros Kft.
MET Magyarország Zrt.
MET Power AG
Mobil Adat Kft.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
Pro Aurum Rt.
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia
Sorsok Háza
Szinva 2001 Kft.
Videoton FC
államosítás
bankok - pénzintézetek
diplomácia
építőipar
hitelezés
informatika
ingatlan
klientúra
közbeszerzés
közvilágítás
offshore
privatizáció
protekció
rokonok
sport
stadion
strómanok
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
versenykorlátozás - kartell
Miből telik Orbán Ráhelnek 15 millió forintos tandíjra? Meg fogsz döbbenni!
Miközben a miniszterelnök zéró toleranciát hirdet a korrupcióra, családtagja sajátos versenyfeltétekkel zajló közbeszerzéseken nyer milliárdokat: veje, Tiborcz István és annak régi üzlettársa játszanak csikicsukit uniós forrásból megvalósuló pályázati kiírásokkal.
Az Elios Zrt. közbeszerzési sikerei
Dr. Hamar Endre
Kövesdi Zoltán
Orbán Ráhel
Orbán Viktor
Tiborcz Eszter
Tiborcz István
Bácsalmás Város Önkormányzata
Balatonfüred Város Önkormányzata
Bicske Város Önkormányzata
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzat
E-OS Innovatív Zrt.
Green Investments & Solutions Kft.
Green Universe Kft.
Hamar & Tiborcz Kft.
Hatvan Város Önkormányzata
Hévíz Város Önkormányzata
Kalocsa Város Önkormányzata
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Közbeszerzési Döntőbizottság
Közgép Zrt.
Mezőhegyes Város Önkormányzata
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ)
Óbudai Egyetem
Sistrade Kft.
Sopron Város Önkormányzata
Széchenyi István Egyetem
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
állami/önkormányzati szerződések
közbeszerzés
rokonok
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
Találatok: [6] Oldalak: 1