language

Személyek:

Czerván György highlight_off
L. Simon László highlight_off

Czerván György

Czerván György (Cegléd, 1959. július 12. –) magyar politikus, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára.

 

Czerván veje ellen költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozás indult, miután a Darányi Ignác Terv keretében pénzt kapott egy lovarda építésére, amit a HVG szerint saját maga használ, miközben bizonyos projektelemeket csak az átadásra helyezett üzembe. Egy másik ügyben, miután ifj. Bozsik József a fogathajtók szövetségi kapitánya egy tévériportban súlyos kritikákat fogalmazott meg a Szilvásváradon épülő lovarda kapcsán, Czerván a kapitányt megfenyegette. Ezt a fenyegetést később letagadta, de Bozsik Józsefet eltávolíttatta posztjáról. A tápiószentmártoni lovarda ügyében ifj. Bozsik tett feljelentést. (fotó: fidesz.hu)

L. Simon László

L. Simon László (Székesfehérvár, 1972. március 28. –) József Attila-díjas magyar író, költő, szerkesztő, vállalkozó, politikus. 2004 és 2010 között a Magyar Írószövetség titkára. 2010-től fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, 2011 októberétől a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke, 2012. június 18-tól 2013. február 27-ig a kultúráért felelős államtitkár. L. Simon László Agárdon akik. 2016. június 30-án Lázár János kancelláriaminiszter bejelentette, hogy meneszti L. Simon Lászlót. 2017. január 26-tól a Figyelő háromtagú szerkesztőbizottságának a tagja.

 

2013. október 21-től a Várbazár felújításáért, a Budai Várnegyed hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozásáért és a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciójával kapcsolatos állami feladatokért felelős kormánybiztos. 2014-ben ő nyújtotta be az RTL Klub-ot kedvezőtlenül érintő reklámadóról szóló törvényt.

 

Családi vállalkozása a Simon és Simon Kft., mely jellemzően borászattal és panzió működtetésével foglalkozik. 2015-ben az Agárdi Aratrum Kft. szerezte meg a Simon és Simon Kft. többségi tulajdonát. 2015-ben az Agárdi Aratrum Kft-ben L. Simon Lászlónak és feleségének, Vass Eszternek 24-24% tulajdonrésze volt. (Szöveg, kép: Wikipédia)

 

L. Simon kapcsolati hálója az aHálón

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Az évek során 1,5 milliárdnyi támogatást felejtett ki egy fideszes politikus a vagyonnyilatkozatából

A fideszes Farkas Sándor az elmúlt években összesen 1,5 milliárd forintnyi agrártámogatást felejtett el bevallani, de nincs ezzel egyedül.

Bemutatjuk a képviselőt, aki 1,5 milliárdot tett láthatatlanná a vagyonnyilatkozataiban

Farkas azzal magyarázta a 1,5 milliárdos különbséget, hogy minden évben csak az arra az évre megítélt támogatásból már megkapott pénzeket vallotta be, a később kifizetetteket nem. Arra a felvetésünkre, hogy így viszont a támogatás egy része sehol sem jelenik meg a nyilatkozataiban, annyit felelt: „Ha most beírok 300 millióval többet, mi van akkor? Semmi.”

3 milliót nyert friss cégével az államtitkár

Budapest — Ez aztán a sikeres vállalkozás! Éppen hogy megalapította tavaly a cégét az agrártárca egyik jelenlegi fejese, máris maximális, 3 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el.
Találatok: [3]  Oldalak:   1