language

Akták:

Hód-Mezőgazda privatizáció highlight_off

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off
1.000.000.000 Ft

Hód-Mezőgazda privatizáció

Hód-Mezőgazda privatizáció

A Hód-Mezőgazda Rt. 2004-es privatizációjának kivizsgálása után ismeretlen tettes ellen feljelentést tett Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos és Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere 2011. februárjában. Szerintük jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének gyanúja vetődik fel a Medgyessy-kormány által elrendelt tranzakció kapcsán, mivel a pályázat meghirdetése előtt három értékbecslés készült a társaságról és minden esetben folyamatosan csökkentették annak értékét.

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Egymilliárdos csalás?

A Hód-Mezőgazda Rt. 2004-es privatizációjának kivizsgálása után ismeretlen tettes ellen feljelentést tett Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos és Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere. Szerintük jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének gyanúja vetül a Medgyessy-kormány által elrendelt tranzakcióra.
Találatok: [1]  Oldalak:   1