language

Helyek:

Kondoros highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Gyula fideszes polgármestere nem adná a város víziközmű cégét az államnak

Az ellenzék nyílt zsarolásról beszélt azon a csütörtöki gyulai rendkívüli testületi ülésen, amelyen a helyi víziközműcég államnak történő ingyenes tulajdonadásáról volt szó. Görgényi Ernő fideszes polgármester időlegesen kész lenne ellenállni; azt hangsúlyozta, hogy ezek a cégek a legjobb helyen önkormányzati tulajdonban vannak. De mint fogalmazott, felkészülnek a legrosszabb forgatókönyvre is.

Feketepénzekkel csábíthatták át az amatőr focistákat az MLSZ elnökségi tagjának választókörzetében

Egy két évvel ezelőtti Békés megyei büntetőügy vádlottja nyíltan beszélt arról, hogy Kondoros feketén, pénzt kínálva próbált labdarúgókat csábítani a helyi amatőr focicsapathoz. A helyi fideszes képviselő, Dankó Béla az MLSZ elnökségének is tagja.

Százmilliókat játszott el a pénzintézeti vezető

Heti 8–9 millió forintért is fogadott a Tippmixen a Kondorosi Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője, majd a jogutód Békés Takarék volt gazdasági igazgatója. Több százmilliót játszott el, és szenvedélyéhez a pénzt részben az általa vezetett pénzintézet pénztárából biztosította. Nem jogerősen 6 évre ítélte a bíróság.
Találatok: [3]  Oldalak:   1