language

Kulcsszavak:

adatvédelem highlight_off

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [29]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Tart a vizsgálat a datadatos sms-cunami ügyében

Az információs hatóság jelenleg is vizsgálja azt a DatAdat-ügyet, amikor a választási kampány hajrájában sokan névre szóló üzeneteket kaptak anélkül, hogy megadták volna a személyes adataikat. A rendszerváltás óta példa nélküli adatbotrány szálai a Bajnai Gordon volt kormányfőhöz kötődő céghez vezetnek.

A DatAdat és a dollárbaloldal

A DadAdat és holdudvara mára teljesen átszőtte a külföldről finanszírozott magyarországi baloldalt. A cégcsoportnak számos külföldi vállalkozása van, a bécsiben például az amerikai Demokrata Párt emberei a többségi tulajdonosok. A cégháló működésében részt vesz a Gyurcsány-kormány hátországa, továbbá Bajnai Gordon és egykori titkosszolgálati minisztere is. A vállalat adatvédelmi aggályokat is felvető választási machinációi miatt a magyar hatóságok jelenleg is nyomoznak. A DatAdat nem kizárólag egy hatalomszerzési eszköz, hanem néhányak számára egy jól jövedelmező biznisz is. Az eddig megjelent írások alapján megpróbáltuk összefoglalni, hogy mit lehet tudni a dollárbaloldal vegykonyhájáról.

Húszmillióra perelik Gömörit

Feljelentést tettek a rendőrségen tegnap azok a sportolók, sportvezetők és szakértők, akiket Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke az ellene irányuló lejárató kampánnyal vádolt meg, és hogy ezt igazolja, a személyes levelezéseiket nyilvánosságra hozta.

Bírósági tárgyalás a világhálón?

A megvesztegetett hivatalnok nevét, képmását, hangját és tárgyalótermi vallomását nyilvánosságra hozhatná a sajtó, a vesztegetőről viszont csak a hozzájárulásával közölhetne személyes információt – így vélekedik Péterfalvi Attila. Az adatvédelmi hatóság vezetője szerint új törvényben kellene szabályozni azt is, megengedhető-e, hogy a hallgatóság padsoraiból bárki közvetlenül kitehesse a világhálóra, mi történik a bíróságon.

Mappába szedve gyűjtötték az adatokat Orbánról

A jövő héten hivatali visszaélés miatt állhat bíróság elé Laborc Sándor – tudta meg a Magyar Nemzet. A polgári elhárítás egykori főigazgatója az ügyészség szerint jogtalanul gyűjtött és tárolt adatokat Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról.

Szilvásy nem vette a fáradságot, hogy elmenjen a bíróságra + Képriport

Nem jelent meg Szilvásy György az UD-ügy csütörtöki tárgyalási napján. Ebben a büntetőperben azzal vádolják a Gyurcsány-kormány volt titokminiszterét, hogy az érintettek engedélye nélkül hozták nyilvánosságra a titkosszolgálat által lehallgatott telefonbeszélgetések másolatát.

Szilvásy már megjelent, még várják Dávidot és Herényit + Videó + Képriport

Elkezdődött kedd reggel a tárgyalás az UD Zrt.-ügyben, amelyben Szilvásy György volt titokminisztert, Tóth Károly volt szocialista nemzetbiztonsági bizottsági alelnököt, illetve Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt azzal vádolják, hogy az érintettek engedélye nélkül hozták nyilvánosságra a titkosszolgálat által lehallgatott telefonbeszélgetések másolatát.
Találatok: [29]  Oldalak:   1 2 3   >  >>