Személyek: |
|
Lapok: |
Találatok: [3] Oldalak: 1
Sportnap hatmillióért
A Kóka János és később Bajnai Gordon vezette gazdasági minisztériumnál nemcsak az elbocsátott dolgozók kaptak életviteli tanácsokat, hanem 6,4 millió forintért úgynevezett egészségnapon is részt vehettek a tárca alkalmazottai. A rendezvényt szervező céget a közbeszerzési eljárást mellőzve választották ki. A gazdasági tárca ezenkívül 9,2 millió forintot fizetett ki egy internetes kvízjátékért, ahol a résztvevőknek autópályákkal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni.
Százmillió forintok Kákosy volt üzlettársának
Negyedmilliárd forintot nyert a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium alá tartozó hivatal pályázatán az a cég, amelynek jogelődje néhány éve milliárdos csalás gyanújába keveredett.
Hűségjutalom: most jó lenni Kóka és Gyurcsány barátjának
Három éve tette le esküjét az első Gyurcsány-kormány. Összeállításunkból kiderül: a miniszterelnök legalább ötven olyan embert mentett át a mába, aki még az előző - üzletemberi, mozgalmi - életéből származik.
Alács Tibor
Baranyi Imre
Csepeli György
Horváth László (ÚKIG)
Kákosy Csaba
Karl Imre
Kóka János
Kóródi Mária
Lusztig Péter
Varga László (Úttörőszövetség)
Wekler Ferenc
Magyar Posta Zrt.
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
MÁV
MSZP
Nemzeti Autópálya Rt.
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
Paksi Atomerőmű Rt.
SZDSZ
Szerencsejáték Zrt.
állami / önkormányzati vállalat
atom
protekció
Találatok: [3] Oldalak: 1