language

Személyek:

Enyedi Csaba highlight_off

Kulcsszavak:

média highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Hihetetlen indokkal szüntették meg a nyomozást az MTVA lehallgatási botrányának fő vádpontjában

„A Fővárosi Főügyészség az iratokat megvizsgálta, és ennek eredménye alapján a tiltott adatszerzés bűntette miatt a két gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást – mivel a cselekmény nem bűncselekmény – megszüntette” – írta szerdai válaszának első felében az ügyészség. Azzal magyarázzák a döntést, hogy a „töretlen jogalkalmazói gyakorlat” értelmében „az MTVA irodái, illetve tárgyalói nem lehetnek a tiltott adatszerzés elkövetésének helyszínei”.

Várhegyi Attila használta a közmédia lehallgatott szobáit

Továbbra sem tudjuk, ki és miért hallgatta le a közmédia vezetőit. Vaszily Miklós vezérigazgató tárgyalójában és két másik vezető szobáiban találtak lehallgató-berendezéseket tavasszal. A rendőrség Enyedi Csaba kabinetvezetőt és Vas Imre üzemeltetési igazgatót gyanúsította, de túl kishalak ők ahhoz, hogy ilyesmit megpróbáljanak. Nem biztos, hogy a jelenlegi vezetés volt a lehallgatás célpontja.

Lehallgatás a köztévénél: lemondott az MTVA két vezetője, gyanúsítottként hallgatták ki őket

Márciusban lehallgató készüléket találtak az MTVA megbízott vezérigazgatójának, Vaszily Miklósnak a tárgyalójában. Az eszköz egy véletlenből kifolyólag vétette észre magát: egy heves esőzés után beázott a tárgyaló, az üzemeltetők leszedték a kábelcsatorna fedelét, ahonnan leesett egy mikrofon.

Szervezetten hallgattak le és figyeltek meg vezetőket az MTVA-ban

Nem csak Vaszily Miklós vezérigazgatót, de más vezetőket is megfigyeltek a közmédia központjában. Poloskák mellett videókamerák is rögzítették az igazgatói találkozókat. Csak olyasvalaki rendelhette meg a megfigyeléseket, akinek bejárása volt a hermetikusan biztosított igazgatói helységekbe. Nyilvánvalóan politikai célból történtek a megfigyelések.
Találatok: [4]  Oldalak:   1