language

Lapok:

Intézmények:

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) egy a magyar állam által elkülönített vagyonkezelő és pénzalap, melynek kezelője a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá, tevékenységét a vezérigazgató irányítja. 2011. január 1-jén alakult. Fő feladata 2015-től a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.számára történő műsorgyártás.  2016. január 1-jétől az MTVA csatornáinak reklámidejét az Atmedia értékesíti.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Mire költik a plusz milliárdokat? Az ATV-nek válaszolt az MTVA

Levélben fordult az ATV Híradó a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaphoz (MTVA), miután kiderült, hogy az MTVA jövőre a mostanihoz képest 2 és fél milliárd forinttal nagyobb, több mint 80 milliárdos keretből gazdálkodhat.
Találatok: [1]  Oldalak:   1