language

Személyek:

L. Simon László highlight_off

Lapok:

mfor.hu highlight_off

L. Simon László

L. Simon László (Székesfehérvár, 1972. március 28. –) József Attila-díjas magyar író, költő, szerkesztő, vállalkozó, politikus. 2004 és 2010 között a Magyar Írószövetség titkára. 2010-től fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, 2011 októberétől a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke, 2012. június 18-tól 2013. február 27-ig a kultúráért felelős államtitkár. L. Simon László Agárdon akik. 2016. június 30-án Lázár János kancelláriaminiszter bejelentette, hogy meneszti L. Simon Lászlót. 2017. január 26-tól a Figyelő háromtagú szerkesztőbizottságának a tagja.

 

2013. október 21-től a Várbazár felújításáért, a Budai Várnegyed hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozásáért és a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciójával kapcsolatos állami feladatokért felelős kormánybiztos. 2014-ben ő nyújtotta be az RTL Klub-ot kedvezőtlenül érintő reklámadóról szóló törvényt.

 

Családi vállalkozása a Simon és Simon Kft., mely jellemzően borászattal és panzió működtetésével foglalkozik. 2015-ben az Agárdi Aratrum Kft. szerezte meg a Simon és Simon Kft. többségi tulajdonát. 2015-ben az Agárdi Aratrum Kft-ben L. Simon Lászlónak és feleségének, Vass Eszternek 24-24% tulajdonrésze volt. (Szöveg, kép: Wikipédia)

 

L. Simon kapcsolati hálója az aHálón

mfor.hu

A Menedzsment Fórum egy 2000-ben alapított online gazdasági lap. Kiadója a Menedzsment Fórum Kft, melynek ügyvezetője Pásztor András, főszerkesztője Gáspár András. Gazdasági- és pénzügyekkel foglalkozik, elemzéseket készít, illetve oknyomozó újságírással is foglalkozik.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Fél céget kapott ajándékba L. Simon László tavaly

Az ügylet révén gyakorlatilag hivatalosan is felvállalta azt, ami eddig nyilvánvaló volt. Kisebb cégbirodalom feje lett. 2020-ban ajándékozás révén megszerezte az Agárdi Aratrum Kft. 50 százalékos tulajdonrészét. L.Simon László tulajdonszerzése meglehetősen furcsa időpontban történt: szinte napra pontosan egy hónappal azt követően, hogy a kormányzati honlap tanúsága szerint az Agárdi Aratrum Kft.-nek agrár-környezetgazdálkodási (AKG) kifizetés címén megítéltek 102,8 millió forintos uniós támogatást a vidékfejlesztési programból. A döntés 2020. szeptember 4-én született meg. A politikus pedig október 5-én tulajdonosként feltűnt a cégpapírokban. céghálóban feltűnik ugyanis a Simon és Simon Kft., a Velence-tavi Borászati Kft., az Alba Fructus Kft. és a Fejér GIN Kft. (a Simon és Simon Kft. 32 milliót nyert tavaly AKG-pályázaton, 2018-ban pedig közel 50 milliót

Székelyföld és a Századvég is kapott a Szerencsejáték millióiból

A kormányközeli elemzőcég, Deutsch Tamás testvére, a székelyföldi labdarúgás és Fideszhez köthető szervezetek is milliókat kaptak közérdekű támogatásként a lottótársaságtól tavaly.
Találatok: [2]  Oldalak:   1