language

Személyek:

Balog Zoltán highlight_off

Intézmények:

Miniszterelnökség highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Balog Zoltán

Balog Zoltán (Ózd, 1958. január 7. –) református püspök; korábban a második- és a harmadik Orbán-kormány minisztere. 2006-tól országgyűlési képviselő, 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. 2012-től 2018-ig az Emberi Erőforrások Minisztériuma minisztere, 2003-tól 2021-ig a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója, majd a kuratórium elnöke. 2018-ban visszavonult a politikai tevékenységtől. 2021. január 25-től a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki egyházkerületének püspöke, 2021. február 17-től a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke volt. Zsinati elnöki pozíciójáról a Novák Katalin kegyelmezési ügyében játszott szerepe miatt 2024. február 16-án lemondott, de püspöki méltóságát és a Dunamelléki református egyházkerület vezetését megtartotta.

Miniszterelnökség

A Miniszterelnökség Magyarországon a miniszterelnök munkaszervezete. Élén Lázár János állt 2012-től 2014-ig a miniszterelnökséget vezető államtitkárként, azt követően miniszterelnökséget vezető miniszterként. 2018. május 18-ától, a negyedik Orbán-kormány megalakulásától a Miniszterelnökséget Gulyás Gergely vezeti.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

A járványpénzek is két hullámban érkeztek az egyházhoz – táblázatban a milliárdok

A koronavírus terjedési üteméhez igazodva érkeztek a járvány miatt kiutalt források, illetve más, a költségvetésbe előre be nem tervezett jogcímen juttatott rendkívüli támogatások 2020-ban az egyházakhoz.

Mondvacsinált okokkal titkolózik a Miniszterelnökség a Mengyi-ügyben, bepereltük őket

Farkas Flóriánt az EMMI közreműködésével kimentették a fenyegető büntetőeljárásból, majd a kormány nekiállt a eltakarítani a szemetet. Valami hasonló történik a Voldemort-ügyben is: Mengyi képviselő ugyan bíróság elé fog állni, de a további felelősök felé vezető szálakat nem vizsgálta a nyomozóhatóság, dacára annak, hogy Köpeczi-Bócz Tamás volt EMMI-államtitkárnak fontos szerepe van mindkét ügyben. A tavalyi botrány körüli pánikban még azt ígérte a kormány illetékese, a gyanúba keveredett pályázatokat átvilágítják, és a vizsgálat eredményét nyilvánosságra hozzák. A botrány mára elült, a nyomozás lezárult, a vizsgálat eredménye pedig már nem nyilvános – kértük, nem adták, ezért bepereltük az ügyben illetékes Miniszterelnökséget.
Találatok: [2]  Oldalak:   1