language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Személyek:

Molnár Oszkár highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Uniós pénzből épült „családi” házak Edelényben

Összesen 34,7 millió forint uniós támogatást kapott Garainé Bajnok Ildikó, hogy felépítse vendégházát az Edelényhez tartozó Császta-hegyen. Férje, Garai Bertalan az edelényi Fidesz szervezetének alelnöke, jelenleg a szomszédos Lak község polgármestere. A Kemencés Vendégház épp Molnár Oszkár – egykor fideszes – edelényi polgármester feleségének „szörpháza” mellett áll, amelyről egy hete írtuk meg, hogy gyümölcsfeldolgozó manufaktúra helyett inkább családi, illetve hétvégi ház benyomását kelti, termékeinek híre sincs a településen. Szintén uniós pénzből épült.

Szörpházmodell: családi lak uniós forrásból

Uniós forrásból épített házat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényhez tartozó szőlőhegyen a település polgármesterének, Molnár Oszkárnak a felesége. Az épületre fordított összeget a pályázat szerint szörpház megépítésére nyerte el 2013-ban. A 25,7 millió forintot a Darányi Ignác-terv keretében használták fel. Molnárné Kristóf Adrienn vállalta, hogy egyéni vállalkozóként öt éven át fenntarthatóan üzemelteti a szörpfőzdét, ám tapasztalataink szerint termékeikkel sehol nem lehet találkozni, az épületet hétvégi, illetve családi házként használják.
Találatok: [2]  Oldalak:   1