language

Személyek:

Lakatos András highlight_off

Intézmények:

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Jól ismerte az olajos alvilág Gyárfás zsarolóit

Günter Regen álnéven jelentkeztek nyáron Gyárfás Tamásnál azok, akik egy újabb, Portik Tamás által rögzített hangfelvétellel akarták megzsarolni, és ezáltal pénzt kicsikarni a Fenyő János meggyilkolásának ügyében ekkor már meggyanúsított volt úszószövetségi elnöktől. Ez a zsarolás vezetett aztán ahhoz, hogy egy „teherautónyi” felvételt foglalta le a rendőrök. De nem igaz, hogy mindet egy temetőben. Amikor zsarolással kapcsolatba hozott figuráknak néztünk utána, olajos alvilágba és plüssfigurákba botlottunk, miközben minden szál Portikhoz vezet. De a börtönben raboskodó Portikról azt mondják, nincs túl jó bőrben.

Pallag ismét olajat öntött a tűzre

Az Antall-kormány magasrangú politikusait, rendőreit, több vállalatot és az MSZP-t is bűnözőkkel való összejátszással vádolta az az ismertetlen kilétű tanú, akit az olajbizottság csütörtöki zárt ülésén hallgatott meg - legalábbis erről számolt be tegnap Pallag László, a testület kisgazdapárti elnöke.
Találatok: [2]  Oldalak:   1