language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Intézmények:

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>

Másokra mutogat az MNB

Az adóhatóságra és a Nemzeti Nyomozó Irodára mutogat a jegybank, miután egyik cikkünkben Torba Tamás közgazdász felvetette, hogy a nemzeti bank és a pénzügyi felügyelet is felelős lehet a brókerbotrányokért. A szakértők szerint nem igaz, hogy nem állt rendelkezésre elég adat a csalások kiszűréséhez.

Ezermilliárd forint is lehet a veszteség

Mintegy 700–1000 milliárd forintos éves bevételtől eshet el az állam, ha megvalósul az az elképzelés, amely szerint 180 napnál tovább nem szabad folytatni egy adóhatósági vizsgálatot. A NAV-nak jelenleg 1080 feladata van, a dolgozók fizetése alig éri el a magyar átlagbért, Hollandiában körülbelül tízszer annyit keresnek a hivatal emberei.

Milliárdos oktatási támogatás nyomában

Csaknem 3,5 milliárd forint összegű, 2013–14-es költségvetési támogatást kér számon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három oktatási alapítványon és az általuk működtetett iskolákon – derült ki a lapunk birtokába jutott dokumentumokból.

Goodfriend interjút adott, Vida feljelentett, az ügyészség nyomoz

Nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének feljelentése alapján, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt.

Orbán Viktor: Ha Vida nem indít pert, le fogom váltani

Az Országgyűlés hétfői ülésnapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) korrupcióval vádolt elnökével, Vida Ildikóval kapcsolatban is intéztek azonnali kérdést a miniszterelnökhöz.

Nemzeti stratégia készül a korrupció ellen

Októbertől összesen százharminc ezer rendvédelmi dolgozó köztisztviselő tevékenységét, kifogástalan életvitelét felügyeli és ellenőrzi a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), amelynek főigazgatója, Bolcsik Zoltán a lapunknak adott interjúban a megnövekedett feladatok ellátásáról, valamint az amerikai kitiltási botrány kapcsán a nemzetbiztonsági bizottságnak adott tájékoztatójáról is beszámolt.

Külügy: Komolytalan dokumentumot adtak át az amerikaiak

Semmilyen érdemi információ sincs abban a dokumentumban, amelyet az amerikai nagykövetség egyik munkatársa adott át a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak – mondta Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A CÖF Goodfriendet támadja

Várhatóan ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Civil Összefogás Fórum (CÖF) annak kapcsán, hogy André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti ideiglenes ügyvivője saját bevallása szerint magyarországi korrupciós bűncselekményekről szerzett tudomást, ennek ellenére a nagykövetség azokról máig nem tájékoztatta a nyomozó hatóságokat.

Vida Ildikó: Semmilyen korrupciós ügynek nem voltam és nem vagyok a részese

Amit tenni tudok: felállítok a NAV-on belül egy külön vizsgálati csoportot, amelyik képletesen szólva mikroszkóppal fogja újra átvizsgálni a Magyarországon működő összes számba jöhető céghez kötődő eddigi ügyeket és szálakat – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke.

Milliárdos csalások a cukoráfával

Áfacsalás útján kerül a boltokba a cukor nyolcvan-kilencven százaléka, beleértve a Kaposváron gyártott termékek jelentős részét is – állítja a Magyar Cukor (MC) Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese.
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>