language

Kulcsszavak:

Balaton-sztorik highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [27]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Újabb pert nyert az Aligai Fürdőegyesület, a NER-közeli cég nem használhatja az új mólókat és a kikötőépületet

Újabb pert nyert az Aligai Fürdőegyesület (AFE) a Fővárosi Kormányhivatal, illetve közvetve a Club Aligát beépíteni akaró Pro-Mot Kft. ellen. A Pécsi Törvényszék megsemmisítette a kikötő használatbavételi engedélyét, és új eljárásra kötelezte a hivatalt, ami azt jelenti, hiába épültek meg az új mólók és a kikötőépület, a Pro-Mot ezeket nem használhatja. A civilek a kikötő vízjogi engedélyét is megtámadták, ebben az ügyben a jövő év elején várható ítélet.

„Ez Aliga Trianonja” - Leszavazták, nem kérdezhetik meg a helyieket és a nyaralótulajdonosokat

Leszavazta az Aligai Fürdőegyesület (AFE) társadalmi konzultációs javaslatát hétfői, estébe nyúló ülésén a balatonvilágosi képviselő-testület. A polgármester és a rendre vele szavazó három képviselő nem járult hozzá, hogy megkérdezzék a helyieket és a nyaralótulajdonosokat a Club Aliga területén zajló építkezésekről, a várható – a partszakaszt, a táj- és településképet teljesen átrajzoló – változásokról. Az AFE Balatonakali példája alapján próbálta elérni, hogy a helyi közösség véleményt mondhasson az aligai nagyberuházásról: mint arról beszámoltunk, az északi parti település vezetése október elején kérte meg az állandó lakosokat és a nyaralókat, hogy véleményezzék a tervezett kikötőépítést, s miután a többség elutasította a beruházás ötletét, a kivitelező is visszalépett a projekttől.

73 lakásos apartmanházat húznak fel a balatonmáriafürdői szabadstrand mellé, a felháborodás nagy, a lehetőség kevés

Mint arról lapunkban az év elején beszámoltunk, a hivatalos szlogen szerint a nyugalom szigeteként emlegetett Balatonmáriafürdőn komoly felháborodást és tiltakozást váltott ki, hogy kiderült: a keskeny utcákról megközelíthető szabadstrand mellé, a nádas szomszédságába, közvetlenül a tópartra 73 lakásos apartmanházat tervez építeni a győri Balaton Coast Kft. A helyiek és a nyaralók attól tartanak, hogy a megnövekedett forgalom miatt elveszne az eddig csendes üdülőövezeti jelleg, ráadásul a környezet és a tó is megsínylené a fejlesztést. Az aHangon indított petíciót több, mint 12 ezren írták alá, ami jelezte, hogy a bő nyolcszáz lelkes településen élők mellett a nyaralótulajdonosok sem támogatják a terveket.

Balaton-törvény: hiába döntött az Alkotmánybíróság, Tiborcz István lazán építkezhet tovább

Bár alaptörvény-ellenesnek minősítették a jogszabály egyes passzusait, a Club Aliga beépítésére vagy a miniszterelnök vejének keszthelyi projektjére ez nem lesz hatással, a döntés ugyanis nem visszamenőleges hatályú, nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánított beruházásokra pedig nem vonatkozik.

„Kész, vége, elveszik a tópartot a balatonaligaiaktól!”

Lesöpörték a civilek érveit, zöld utat adott az egykori pártüdülő beépítésére a hatóság, ezzel az utolsó komoly akadály is elhárult az óriási, 46 hektárt érintő beruházás elől. A helyiek attól tartanak, újra „zárt világ” épül a kiváltságosok számára. A Somogy Megyei Kormányhivatal megadta a környezetvédelmi engedélyt a Pro-Mot Hungária Kft. és a Hellnarik Hospitality Kft. balatonaligai nagyberuházásához, az Aligaliget projekthez, mely magán luxusüdülővé alakítja a hajdani pártüdülőt, a Club Aligát. Ezzel a helyiek és a Balaton-partot és a tavat féltő civil szervezetek utolsó reménye is szertefoszlott. Az Alkotmánybíróság azzal utasította el a civilek beadványát, hogy a természetes környezethez való jog nem alapjog

Orbánék lehajoltak a berényi üdülőért is

Egy debreceni, NER-közeli ingatlanfejlesztő alaphoz került a Vas megyei önkormányzat egykori balatonberényi gyermeküdülője. Az alap mögött álló cégnek nem ez az első befektetése a Balaton-parton, korábban Siófokon akart kikötőt építeni, a helyiek tiltakozása miatt azonban az a projektje egyelőre nem valósult meg.

NER-lovagokra írják szabályokat a Balatonnál

Pontosítás: Cikkünk megjelenése után a csopaki kikötőt megvásárló cég jelezte: a terület, ahol az építkezés zajlik, nem a Sápi major tulajdona, a leállított építkezés a molószár melletti, más magántulajdonában álló területen folyt.

Fonyódligeten is Erzsébet-tábort építhet Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége

Öt napon belül ez már a második, ezúttal több mint négymilliárdos elnyert közbeszerzés a miniszterelnöki jóbarát családjánál.

Aki marja, kapja: kikötőbiznisz a láthatáron

Csakis egyben lehet pályázni 11 balatoni vitorláskikötőre, a szerencsés nyertes pedig 15 évre veheti ki bérbe az értékes ingatlanokat – derül ki abból a Népszava birtokába került előterjesztésből, amelyről pénteki, rendkívüli közgyűlésén dönt az állami tulajdonban lévő Balatoni Hajózási Zrt. Márpedig ezen feltételek alapján úgy tűnik, beigazolódik azok félelme, aki ellenezték a kikötők bérbe adását, és azt hangsúlyozták, a Bahart maga is el tudja látni a feladatot.
Találatok: [27]  Oldalak:   1 2 3   >  >>