language

Kulcsszavak:

befolyással üzérkedés - befolyás vásárlása highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [31]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Felfüggesztette Molnár Zsolt mentelmi jogát az Országgyűlés

Az Országgyűlés 173 igen és hat nem szavazattal, tartózkodás nélkül felfüggesztette MSZP pártigazgatója, Molnár Zsolt mentelmi jogát.

Férfiak közt az ilyen előfordul, ám ebből senki se gondoljon rosszra–Vallomást tett a bíróság előtt Schadl gazdája

A lehallgatási jegyzőkönyvekben Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) korrupció által vádolt exelnöke által csak „gazda” néven emlegetett harmadrendű vádlott meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Völner-Schadl néven elhíresült korrupciós per.

Százmilliót kértek egy miniszter lefizetésére

Három férfit vettek őrizetbe, egyikük azt is állította az átvert vállalkozónak, hogy bizalmi kapcsolata révén kétmillió forintért közbenjár Polt Péter legfőbb ügyésznél és eléri, hogy a cégvitával kapcsolatban induló büntetőeljárás is az ő érdekeiknek megfelelően alakuljon.

Polt Péter indítványozta Tóth Csaba mentelmi jogának felfüggesztését

Az ügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítja a képviselőt.

Budai Gyula feljelentést tett egy fővárosi telek eladása kapcsán

„Eljött az igazság pillanata!“ Ezzel a kommentárral posztolta ki a Fidesz országgyűlési képviselője, hogy feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál, egy fővárosi ingatlan értékesítése miatt, amelyre a Városháza tervezett eladásával kapcsolatosan derült fény.

Milyen szinteken "hullhat a fej?" - Előzetesbe kerülhet egy kormánytisztviselő

A hivatali visszaéléssel gyanúsított belügyminisztériumi kormánytisztviselő és társa előzetes letartóztatását indítványozza a Fővárosi Főügyészség - adja hírül az MTI. Mondhatni óhatatlan, hogy a Tiborcz/Elios-botrány, vagy épp a Homolya-ügy kapcsán az ember elgondolkodik: milyen szűrő lehet az, amin mondjuk "B. Imre 35 éves budapesti kormánytisztviselő" fennakad, míg mások simán átcsúsznak rajta.

Börtönbüntetésre ítélték Monok volt polgármesterét

Befolyással üzérkedés bűntette miatt nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte Szepessy Zsoltot, Monok volt polgármesterét, az Összefogás Párt vezetőjét pénteken a Nyíregyházi Járásbíróság. Az ítélet szerint a korábbi önkormányzati vezető pénzért csaknem hatszáz ukrán állampolgárnak ígért segítséget a magyar állampolgárság megszerzésében, de egyetlen honosítási eljárást sem indított el.
Találatok: [31]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>