language

Helyek:

Bp. I. kerület highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Schadl György ügyvédjének irodája ad tanácsokat a fideszes többségű Budavári Önkormányzatnak

Havi 250 ezer forint megbízási díjért ad tanácsokat a Schadl-perben védőügyvédként felbukkanó Morvai Attila irodája a Budavári Önkormányzat jogi és gazdasági bizottságának az év végéig. A beszerzésekért és közbeszerzésekért, a gazdasági és jogi ügyekért, a költségvetésért, valamint a vagyonnyilatkozatok vizsgálatáért felelős bizottság elnöke a helyi Fidesz-frakció szószólójaként működő Gulyás Gergely Kristóf, alelnöke pedig az exjobbikos, ám jó ideje a Fidesszel együtt mozgó Varga Dániel. A külsős szakértők megbízásáról szóló javaslat is részben tőlük származik (a két másik aláíró is kormánypárti).

Megállíthatatlanul nyomul a budavári Fidesz, azonnal kifizetőhellyé alakítaná a kerületi önkormányzatot

A polgármesteri vétó sem tudta megakadályozni, csak néhány héttel kitolta a budavári önkormányzat új fideszes szakértőinek megbízását. Az őszi időközi választáson szerzett mandátummal és a két korábbi jobbikosból lett független képviselővel többségbe került kormánypárti frakció a februárban rukkolt elő azzal, hogy a jogi, a népjóléti és a városfejlesztési bizottságok munkájának segítésére külsős szakembereket fogadjon a kerület. A fejenként havi 250 ezer forintos megbízási díjas szerződések 2023 végéig érvényesek.

Az Alkotmánybíróság elkaszálta a bérlakástörvény egyes részeit

Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenesek a Fidesz által áterőltetett bérlakástörvény haveri passzusai. Az Alkotmánybíróság a köztársasági elnök indítványa alapján vizsgálta a Fideszes többségű országgyűlés által június közepén elfogadott bérlakás törvény-módosítást és arra jutott, hogy alaptörvény-ellenesek a jogszabálynak azok a rendelkezései, amelyek vételi jogot biztosítottak volna azoknak a bérlőknek is, akik 25 évnél nem régebben bérelnek állami vagy önkormányzati tulajdonban álló, műemléképületben lévő lakást. Az Alkotmánybíróság a határozatában emellett alkotmányos követelményként előírta, hogy az elidegenítéshez a műemlékvédelmi hatóságnak is hozzá kell járulnia.

Mészáros kontra Szíjj

Átvette villája építéstét Mészáros Lőrinc cégétől a megrendelő Szíjj László. Eddig másfél évet késnek az átadással, de azt nem tudni, a kivitelezőcsere belháborút jelez-e Orbán Viktor strómanja és az "új Közgép" tulajdonosa között.

Szekszárdon is Mahír Cityposter

Kedvező áron, pályáztatás és előzetes bizottsági jóváhagyás nélkül adta bérbe Szekszárd város fideszes vezetése a jobboldali többségű képviselő-testület döntésével az ellenzékhez kötődő Mahír Cityposter Kft.-nek a város hirdetőfelületeit – tudta meg lapunk.

A fideszesek a Mahír Cityposterrel hirdetnek

Miközben Nyíregyházán a helyi közgyűlés ellenzéki frakcióvezetője azzal vádolta meg a város szocialista vezetőit, hogy közbeszerzés nélkül, titokban adták át a közterületi reklámhelyeket a baloldali kötődésű ESMA Kft.-nek, Budapesten az effajta megbízást a Vár, a Hegyvidék és Óbuda önkormányzata után a II. kerületben is a Mahír Cityposter Kft. nyerte el.
Találatok: [7]  Oldalak:   1