language

Helyek:

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Kormánypárti tisztogatás az egri kórházban

Az Egri Kórházvédők Egyesületének gyűléséről olyan hangfelvételek kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderült: a fideszes megyei és a kereszténydemokrata városi vezetés segedelmével készülnek a visszatérésre a kórházból néhány éve önként távozók.

Fejek hullanak a Fideszben

Fejek hullanak a Heves megyei Fideszben. Várhatóan Magyar István egri elnök mellett Csáki Zsigmondot, Heves város fideszes polgármesterét is kizárják a pártból. Az ügy még tavaly szeptemberre nyúlik vissza, amikor a Fidesz választmánya az ellenzéki irányítású önkormányzatoknak megtiltotta, hogy magánkézbe adják az egészségügyi intézményeket.

Kizárták az egri Fidesz-elnököt?

Kizárták a Fideszből Magyar Istvánt, a párt egri elnökét – tudta meg lapunk. A politikus korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy míg az egri kórház működtetésbe adása ellen élesen tiltakozott, Heves város szakrendelőjének üzemeltetését az által résztulajdonolt Agria Ügyelet Kft. vette át.

Gengsztertörténet

Régtől tudjuk, minden mesének van valami valóságmagva. Az ember ül a tévé előtt, nézi a két rivalizáló rendőrt, akik a maffia cselvetése miatt és tán kicsit a maguk akaratából börtönbe jutnak, ahol – minő csoda! – az igazgató korrupt gazember, jó pénzért a gengsztereknek kedvez, s ez majdnem hőseink életébe kerül.
Találatok: [8]  Oldalak:   1