language

Kulcsszavak:

informatika highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [73]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

Megvan az ítélet, a több mint 10 milliárd forintos veszteség nagy részét végleg elbukta a főváros a befuccsolt e-jegy-projekten

Jogosnak és érvényesnek ítélte az elektronikus jegyrendszer megvalósítására kötött vállalkozói szerződés 2018-as azonnali hatályú felmondását a Nemzetközi Gazdasági Kamara (ICC) mellett működő választott bíróság a fővárosi e-jegy bukása miatt 2021 szeptemberében indított perben.

Pegasus-botrány: három hónapot adtak Magyarországnak, hogy választ adjon a lehallgatási programok használatáról

A kémszoftverek politikai célú használata több ponton is beleütközik az Emberi Jogok Európai Egyezményének előírásaiba – figyelmeztet az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésében szerdán nagy többséggel megszavazott jelentés és ajánlás.

Ötéves csúszással lezárták a MÁK 15 milliárdos projektjét, de a nyugdíjrendszerhez újabb milliárdok kellenek

„A júniusban zárult fejlesztéssel, amelyet 14,7 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósított meg, új informatikai rendszereket épített ki, illetve egyszerűsítette ügyvitelét a Magyar Államkincstár” – büszkélkedett Bugár Csaba, a MÁK elnöke a projektzáró ünnepségen. Azt is elmondta, hogy az új rendszer nagyon biztonságos, amire szükség is van, hiszen évente 54 ezer milliárd forint forgalom bonyolódik a kezelt számlákon.

Négy éve nincs gyanúsítottja az Orbán-kormány legmagasabb szintjéig érő Microsoft-ügynek

Négy év után sincs gyanúsítottja a Microsoft-ügynek, az egyik legjobban dokumentált és legprimitívebb, de a kormány legmagasabb szintjéig érő csalássorozatnak, amelyben az Országos Rendőr-főkapitányság is az elkövetők között van – írja csütörtöki Facebook-posztjában Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő kézhez kapta Polt Péter legfőbb ügyész – a hivatalos ügyészségi honlapra is feltöltött – válaszát írásos kérdésére a 2019. augusztus 23-án a feljelentésére elrendelt, ám azóta is eredménytelen nyomozás állásáról.

Szabályos osztogatás folyik, minden érdekkörnek jut a BKV milliárdos koncából

/„A BKV Zrt. szabályosan, a jogszabályi előírásoknak megfelelően kötött szerződést 2019 elején az informatikai és üzemeltetési feladatok elvégzésére. Ezt a 2022. április 5-én lezárult megfelelési vizsgálat is megerősítette, amit a cég felügyelőbizottsága 2022. május 16-án elfogadott” – válaszolta a Népszava kérdésére a BKV. Mint írták, a cég vállalatbiztonsági osztálya a 2018. január 1. – 2022. március 1. közötti időszakot vizsgálva arra jutott, hogy a BKV Zrt. a SYS IT Services Kft.-hez köthető közbeszerzési eljárásának lebonyolítása, a szerződések és kifizetések teljesítése során a tőle elvárható gondossággal, a vonatkozó jogszabályok, illetve a társaság belső előírásait szem előtt tartva járt el.

A NAV elnöke kormánybiztosként felügyeli a területet, ahol mostohatestvére-üzlettársa kirobbanthatatlan szereplő

Van benne kockázat és összeférhetetlenség, akadnak kétes esetek.

A NAV elnöke kormánybiztosként felügyeli a területet, ahol mostohatestvére-üzlettársa kirobbanthatatlan szereplő

Vágujhelyi Ferencet és Lévai Tibort összeköti más is. Az Adria-Duna Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nevű családi cégben Vágujhelyi Ferenc az egyik tulajdonos, Lévai Tibor az egyik ügyvezető. Mindez azt jelenti, az adóhatóság elnöke kormánybiztosként olyan állami informatikai területeket is felügyel, ahol mostohatestvére és üzlettársa kirobbanthatatlan szereplő. A programozó matematikusként végzett Vágujhelyi pénzügyi rendszerfejlesztőként kezdte szakmai pályafutását, rövid ideig információbiztonsági szakértőként dolgozott az ÁPV Rt-nél, az első Orbán-kormány idején 1999-től 2002-ig az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgató-helyettese, majd a Fidesz következő kormányalakításáig saját önéletrajza szerint a Professzionál Informatikai Zrt. elnök-vezérigazgatója volt, amelynek jelenleg szintén Lévai Tibor a vezérigazgatója. A céget a 2004-es nyugdíjbiztosítóval kötött rendszerfejlesztő keretszerződésben a NAS Kft. alvállalkozójaként jelölték meg. A vállalkozás ma is gyakori partnere az államigazgatásnak.
Találatok: [73]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>