language

Személyek:

Jakab Péter highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Jakab Péter

Jakab Péter (Miskolc, 1980. augusztus 16. –) magyar politikus, országgyűlési képviselő, 2020 és 2022 között a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke. A párt miskolci polgármesterjelöltje volt a 2014-es önkormányzati választáson és országgyűlési képviselőjelöltje a 2018-as magyarországi országgyűlési választáson, ahol nagyon szoros versenyben lett második a Fidesz jelöltje, Csöbör Katalin mögött, végül országos listáról került be. 2021-ben ő indult pártja miniszterelnök-jelöltjeként az ellenzéki előválasztáson, ahol végül 4. helyen végzett. A Nép Pártján Mozgalom megalapítója (2022). (Wikipédia)

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Mégiscsak sikerülhetett Jakab Péternek eltüntetnie 103 milliót a Jobbik pártkasszájából

Amint arról lapunk is beszámolt, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentették Jakab Pétert, miután a kormánypárti Magyar Nemzet azt állította, hogy a Jobbik volt elnöke körülbelül 80 millió forintot igyekezett kivenni a Jobbik pártkasszájából néhány nappal azelőtt, hogy leváltották frakcióvezetői posztjáról. Úgy tudni, ezt a Jobbik frakciója végül megakadályozta, mégpedig úgy, hogy visszatartotta azt a keretet, amelyből Jakab havonta visszaad a frakciónak.
Találatok: [1]  Oldalak:   1