language

Akták:

Lázár János vadászata highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Lázár János vadászata

Lázár János vadászata

Nem tudni, milyen pénzből és ki fedezte azt a nagyszabású vadászatot, amelyen Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár arisztokrata vendégeivel együtt vett részt a fejér megyei Soponyán 2013 decemberében. Az eseményhez a társaság tagjai - köztük Habsburg-Lotaringiai Mihály főherceg, gróf Károlyi László és felesége, Miklós liechtensteini herceg és felesége - az állami Vadex Zrt. vendégházát vették igénybe. Bár a Blikk szerint Lázár volt a vendéglátó, a Vadex vezérigazgatója a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: nem Lázár János állta a vadászat költségeit, azt azonban, hogy ki, nem árulta el. Egy szakember szerint a vadászkaland - elsősorban a kilőtt 913 fácán értékéből adódóan - körülbelül hárommillió forintba kerülhetett.

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

A fácánokat lelövik, ugye?

Régi magyar dzsentrihagyományt folytatva – hercegek és grófok társaságában – lőtt fácánokat a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Lázár János magánügynek tekinti a vadászat iránti vonzalmát, és a botrányt okozó esetről nem beszél. A tucatnyi vadász fejenként 80 madarat ejtett, a decemberi vadászat teljes költsége meghaladhatta a 6 millió forintot. A helyszín Soponya volt, ahol Kádár János is vadászgatott – igaz, az ilyesmi nem volt idegen Rákositól és Horthytól sem.
Találatok: [1]  Oldalak:   1