language

Személyek:

Gömöri Zsolt highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Ócsárlási energiával segítené a parasportot

Nem volt szabálytalan, de bölcs döntés sem az, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság korábbi elnöke felvette a lakáshitele végtörlesztéséhez a támogatást – mondta Deutsch Tamás, a testület alelnöke, aki a lapunknak adott interjúban beszélt vitás ügyekről, a paralimpikonok jutalmáról, a szakági médiahekkről, sajtótúlerőről és az ócsárlási energia hasznáról is.

Korábbi beosztottja lett Deutsch Tamás főnöke

Papírforma eredményt hozott a hetek óta botrányoktól hangos Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) tisztújító közgyűlése: alelnök maradt Deutsch Tamás, akinek egykori helyettes államtitkára, Szabó László lett a testület új elnöke. Az új elöljárót nagy többséggel választották meg bizottság tagszervezeteinek képviselői.

Deutschot tolnák előre, bár ő indította el a bukást

Rejtélyes javaslat, titkos egyeztetés, forgatókönyv elnökváltásra, valamint hatmilliós szponzorpénzveszteség – felgyorsultak az események a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) körül, ahogy közeledik a péntekre meghirdetett rendkívüli közgyűlés. Úgy tudjuk, egy hétfő esti „szakmai egyeztetésen” az is felvetődött: ideiglenesen Deutsch Tamás vehetné át a testület vezetését.

„Ne aggódj, Gömöri ülni fog!”

Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke és a testület alelnöke, Deutsch Tamás sem vett részt a Parlament kulturális bizottságának ülésén, amelyen a sportszervezet vitás ügyeiről kérdezték volna őket. Az ellenzék szerint szánalmas, gyáva időhúzásba kezdtek a meghívás ellenére távolmaradó sportvezetők.

Gömöri szerint lejárató kampány folyik

Rendőrségi és ügyészségi vizsgálat kezdeményezését javasolja a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökségének Gömöri Zsolt, a szervezet vezetője, amiért szerinte az MPB vezetőivel szemben többen egy „minden részletében megkonstruált, hazug lejárató kampányt” folytatnak.

Lázár bevallottan tesz a magyar igazságszolgáltatásra

A kormány nem tárgyalt a Corvinus egyetem épületeinek eladásáról, az intézmény feldarabolásáról, Lázár János nem is érti, hogy a felsőoktatási államtitkárság miért nem cáfolja az erről szóló feltételezéseket. A miniszter szubtrópusi feltételezésnek nevezte, hogy csajozott volna külföldi útjain, azt viszont bírósági ítéletre sem fogja elárulni, kivel találkozott Svájcban és Olaszországban.
Találatok: [6]  Oldalak:   1