language

Személyek:

Heller Ágnes highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Heller Ágnes: Az emberek elhitték rólunk

Bűncselekmény hiányában a rendőrség az összes, az úgynevezett filozófusüggyel kapcsolatos nyomozást megszüntette. Alaptalanul hozta tehát hűtlen kezeléssel összefüggésbe a hazai filozófia legjelesebb képviselőit Budai Gyula, aki ugyan ismeretlen tetteseket jelentett fel, de a jobboldali sajtó nevesítette a szakembereket, köztük Heller Ágnest. Őt kérdeztük a rendőrségi döntés után.

Heller Ágnes Orbánék bonapartizmusáról

Németországban május elején kitüntették, itthon a becsületébe gázoltak. Heller Ágnes filozófus interjúban reagált a személyét ért támadásokra, és elmondta, Orbánék arra törekednek, hogy egy csoport döntései kötelezőek legyenek az egész országra nézve. Ezt bonapartizmusnak nevezi.

Budai ezúttal mellélőtt

Bűncselekmény hiányában megszüntette a filozófuspályázatok ügyében indított egyik nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya, további három ügyben még tart az eljárás. A feljelentő Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos tehát legalább az egyik esetben tévedett.

Kirúgásokkal folytatódott a háború a Filozófai Kutatóintézetben

Hosszabb tűzszünet után most újabb front nyílt a másfél éve zajló filozófusháborúban: az MTA Filozófiai Kutatóintézetéből újabb két munkatársat rúgtak ki. Ezúttal nem alkalmatlanság címén, hanem létszámleépítésre hivatkozva. A háttérben továbbra is folynak a korábbi elbocsátások miatt indult munkaügyi perek, valamint a Budai Gyula feljelentésére elrendelt rendőrségi vizsgálat.

Budai befejezte, Radnótit felmentette, de egy feljelentésre még futotta

Újabb filozófuspályázat ügyében tett feljelentést az elszámoltatási kormánybiztos, Budai Gyula, aki ezzel befejezte a vizsgálatot. A pályázatok kiemelt ügyészi felügyeletet kapnak.

Heller Ágnes: Orbán áll az ügy mögött, itt most gyűlölethadjárat folyik

"Filmcsillag Ádám" interjút készített vasárnap Heller Ágnessel a filozófusokat ért támadásokról. A filozófussal folytatott beszélgetés egy részét közöljük, szerkesztett változatban.
Találatok: [7]  Oldalak:   1