language

Kulcsszavak:

környezetvédelem highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [62]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Hatalmas ingatlanmutyit véd a római-parti mobilgát, annyi milliárdot tesznek zsebre, amennyit mi kifizetünk

Tarlós István főpolgármester a közelmúltban a Római-part növényzetét védő civileket tette felelőssé a terület hézagos árvízbiztonságáért, a projektet azonban sokkal inkább a kormány és a főváros vitái hátráltatják. A folyton változó beruházás közben egyre inkább egy nagyszabású ingatlanmutyi alakját ölti.

Ligetvédők: Az átültetési pávatánc nagyon sokba fog kerülni a budapestieknek

A Ligetvédők szerint nem több mint blöff a Városliget Zrt. műszaki igazgatójának bejelentése, hogy egyetlen egészséges fát sem vágnak ki a jövőben a Liget Budapest projekt építkezései miatt a Városliget területén, és az érintett fákat átültetik - közölte a civil szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Rémálom az Álomvölgyben: luxuslakópark épülhet a védett területre

Feljelentést tesz az LMP a budakeszi Álomvölgyben tapasztalt természetkárosítás miatt. A védett területen, ahol egy luxuslakópark építését tervezik, védett növények sokaságát ásták ki a földből ismeretlenek, ami a virágzási időszakban az érintett példányok többségének pusztulásával jár majd.

Milliárdokból szívatják a turistákat a botrányos táblák

Ömlenek a milliárdok a Magyar Természetjáró Szövetséghez, amióta Orbán Viktor „kötélbarátja”, Garancsi István lett az elnök. Kár, hogy a pénzeső nem mindig jár együtt a szakértelemmel: a bükki túraútvonalakon nemrég kihelyezett új táblák egy része például megtévesztő vagy ellentmondásos.

Sok százmillió közpénz elúszott, a szenny maradt

Kétévnyi parkoltatás után a Legfőbb Ügyészség a Fővárosi Ügyészségre tette át a XVIII. kerületi Cséry-telepen történt súlyos környezetszennyezés ügyét. Így egyelőre nincs válasz arra a kérdésre sem, hogy mire is költötte valójában a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. (FTSZV) a veszélyes hulladékkezelésre kapott 300 millió forintot.

Az Audi-támogatásokat firtatja a Védegylet

Kikéri a nemzetgazdasági minisztériumtól és a győri önkormányzattól a Védegylet és a Tiszántúli Természetvédők Társulata az Audival, illetve a Volkswagennel kötött szerződéseket és egyedi adóelengedési vagy adókönnyítési rendelkezéseket. A zöldszervezetek az Audinak az egyes években pénzátutalások, adózási intézkedések, infrastrukturális és egyéb fejlesztések formájában nyújtott támogatások értékének nyilvánosságra hozatalát is kezdeményezik.

Tovább gyötrik a talajt: tilosban eresztik ki a mocskot

Egy használaton kívüli laktanyában ereszti le szennyét a főváros településtisztasági cégének néhány szippantóskocsija. A természetkárosításról a vállalatvezetés is tudhat, hiszen a járműveket helymeghatározóval szerelték fel.

Törvénytelenül építették az Orbán-kormány kerítését

Elismerte a Honvédelmi Minisztérium, hogy a kormány felhatalmazása nélkül, azaz törvénytelenül épített dupla kerítést a magyar–szerb határra, jelentősen megnövelve ezzel az ideiglenes határzár kivitelezésének költségét. A szlovén határon a hét végén ugyancsak különös kerítésépítés zajlott.
Találatok: [62]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>