Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Kulcsszavak:
önkormányzat [X]
Intézmények:
Belügyminisztérium (BM) [X]
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Öt éve packáznak a hivatalok a lakossági csatornapénzek elszámolásának ügyében

Sok településen évekkel ezelőtt le kellett volna állítani a „csatornapénzek” beszedését, és el kellett volna számolni a lakossági önrésszel. A hatóságok azonban gyakran szabotálják az egyértelmű rendelkezések végrehajtását. Egy nyugalmazott mérnök az eredetitől eltérő célokra elköltött csatornapénzek nyomába indult, de csakhamar útvesztőben találta magát. Az ellenérdekeltek ugyanis hatalmi helyzetből védik az immár teljesen fölösleges csatornatársulások pozícióit.

Letartóztatták a Belügyminisztérium kormánytisztviselőjét, mert csapolta a vis maior keretet

Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Belügyminisztérium közös nyilatkozatban számolt be hétfőn arról, hogy hivatali visszaélés gyanújával letartóztatták a tárca egyik kormánytisztviselőjét. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda reggel fogta el B. Imre 35 éves budapesti kormánytisztviselőt és az 55 éves Sz. Attila táti vállalkozót, akik közösen arra próbáltak rábírni önkormányzati vezetőket, hogy a BM vis maior alapjából jogosulatlanul igényeljenek pályázati forrásokat az önkormányzatuknak.

Fura érveléssel védik meg a miniszteri biztossá vált fideszes képviselőt

Nem találta összeférhetetlennek a Borsod megyei közgyűlés főjegyzője, hogy az egyik képviselő, Csiba Gábor miniszteri biztos is egy személyben. Így az összeférhetetlenségi vizsgálatot azzal zárta le, hogy a fideszes képviselő maradhat a közgyűlés tagja - közölte az Indexszel Kovács János főjegyző.

Hivatali visszaéléssel gyanúsítanak egy belügyminisztériumi dolgozót

Hivatali visszaéléssel gyanúsítják a Belügyminisztérium (BM) egyik kormánytisztviselőjét, aki közreműködött abban, hogy a tárca vis maior alapjából önkormányzatok jogosulatlanul jussanak forrásokhoz, írja az MTI. Az ügyben egy vállalkozó ellen befolyással üzérkedés a megalapozott gyanú - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata és a BM hétfőn az MTI-vel.

Keserves út vezetett az alpolgármester öngyilkosságától a műugrásig

Orbán Viktor kedden milliárdos fejlesztéseket fog bejelenteni Dunaújvárosban. Látszólag nagy lesz az öröm, pedig a miniszterelnöknek már nagyon elege van a helyi Fideszből. Az elmúlt években kemény dolgok történtek a városban, hullottak a fejek a párt körül, és még hullani is fognak. A városháza most mégis jó eséllyel pályázik egy műugrócentrumra, pedig előtte senki sem foglalkozott ott műugrással. A nagy kérdés: ad-e Orbán 1,4 milliárd forintot, hogy a tékozló fideszesek felújíthassák a saját irodaházukat.

Százmilliós hiány a tiszántúli közmunkaprogramon – zavaros ügyek az agrárminiszter hátországában

Néhány hete lemondott Abádszalók polgármestere – nem sokkal korábban derült ki, hogy a várostól 51 millió forintnyi közmunkaprogramos támogatást követel vissza a Belügyminisztérium. 80 milliót kell visszafizetnie hasonló okokból a közeli Tiszaburának. A kettőjük által visszafizetendő 131 millió teszi ki a BM által visszakövetelt összes támogatás 90 százalékát. Mindkét település Fazekas Sándor miniszter választókörzetének politikailag érzékeny helyszíne.

Pofára osztották a rendkívüli önkormányzati támogatásokat?

Furcsán sikerült a Belügyminisztériumnak decemberben szétosztania a rendkívüli önkormányzati támogatásokat, amelyekből több ellenzéki vezetésű település feltűnően kismértékben részesült. Salgótarján például az igényelt összeg tizedét, Ózd, Kalocsa vagy Szigetvár az ötödét kapta, miközben hasonló lélekszámú és adottságú fideszes városok lényegesen jobban szerepeltek.

"Íme ez a nagy borsodi csalás" - Pintér államtitkára a földbérletekről

A Bükki Nemzeti Park borsodi mezőségi földterületeinek bérbeadásakor a térségben élő gazdák szerint zömmel a Fideszhez, illetve Tállai Andráshoz, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkárához köthető, a gazdálkodást, földművelést olykor hírből ismerő vállalkozások szerezték meg az értékes földterületek bérleti jogát - írja a Népszabadság

Csak a külügyben osztottak jutalmat

Irigykedhetnek a külügyi tárca dolgozóira más minisztériumok alkalmazottai! Idén ugyanis egyedül a Külügyminisztériumban osztottak említésre méltó jutalmat.
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Akták

Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége...
Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI