language

Intézmények:

Egészségügyi Minisztérium highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Nem tántorította el a drágább ajánlat a vétózó államtitkárt

Hiába vállalta az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) kevesebb mint fél áron egy magáncég az október 23-i állami rendezvények biztosítását, az egészségügyi államtitkár megakadályozta a szerződéskötést.

Csurran-cseppen a drágított vakcina árából az államnak

Egyik háttérintézményét, az EKI-t bízta meg az Egészségügyi Minisztérium a H1N1 elleni vakcina terítésével, bár még az intézet vezetője szerint sem foglalkoztak korábban ilyesmivel. Mire a gyártó cégtől a patikákba kerül az oltóanyag, több száz forintot drágul, amivel az állam körülbelül 800 milliót keres.

Államtitkári ajánlással érkezik a kórházi készétel

Az Egészégügyi Minisztérium szakállamtitkára állítása szerint véletlenül bukkant arra a cégre, amely múlt hétfőtől készételt szállít két kórházba. A szakállamtitkár azt mellékesnek tartja, hogy az általa kinézett cég tulajdonosa SZDSZ-es, felesége pedig MSZP-s politikus.

Milliós állami megrendeléseket kapott Batiz cége

Batiz András cége több állami megrendelést kapott nem sokkal azután, hogy elhagyta a kormányfő csapatát . A Miniszterelnöki Hivatal mellett az egészségügyi és a szociális tárca, valamint két háttérintézmény is kötött szerződéseket a Batiz Consulting Kft.-vel összesen több millió forintért.
Találatok: [7]  Oldalak:   1