language

Helyek:

Hódmezővásárhely highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [31]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Rámozdul az évszázad üzletére a kormányzati kötődésű cégbirodalom

Egymás után nyeri el a közpénzből fizetett energetikai megbízásokat egy cégcsoport, amely a kormányzati kapcsolatairól és rendkívüli megerősödéséről ismertté vált Közgép érdekeltségei közé tartozik. Az állam már most is tízmilliárdokat költ energetikai beruházásokra, de ez minden számítás szerint csak nőni fog a jövőben.

Titkolják, milyen kocsira cserélte Lázár az S8-as Audiját

Lejárt az a kéthetes határidő, amit Lázár János szabott saját magának annak az S8-as Audi szolgálati autónak a lecserélésére, amely miatt sok kritika érte. Az általa vezetett hódmezővásárhelyi önkormányzatnál csak annyit árultak el, hogy Lázár megvált az S8-astól, azt azonban nem akarják megmondani, milyen autóval jár helyette a Fidesz parlamenti frakcióját is vezető politikus.

Leadja szolgálati luxusautóját Lázár János

Két héten belül megválik az önkormányzat által bérelt szolgálati luxusautójától Lázár János, Hódmezővásáhely polgármestere. A Fidesz frakcióvezetője ezt a képviselőcsoport siófoki ülését lezáró tájékoztatóján jelentette be és azzal magyarázta, hogy meg akarja őrizni választói bizalmát.

A bíróság visszahelyezte posztjára Rapcsák Andrást

Rapcsák András hódmezővásárhelyi polgármestert a Csongrád Megyei Bíróság jogerős ítéletével visszahelyezte polgármesteri állásába. Azonban még egy fegyelmi vizsgálat folyik ellene, így a közgyűlés szerint továbbra is érvényes a felfüggesztés.

Újabb feljelentések érkeztek Rapcsák András ellen

Hódmezővásárhely önkormányzati vezetői újabb büntetőfeljelentéseket tettek az ügyészségen a város március óta állásából felfüggesztett polgármestere, ellen. A feljelentés szerint Rapcsák a város pénzén újíttatta meg saját és felesége múlt évben lejárt útlevelét.

Hódmezővásárhelynek pénzügyi nehézséget okoz a Rapcsák-ügy

Öt hónapja tart Rapcsák András hódmezővásárhelyi polgármester állásából való, fegyelmi vizsgálatok miatti felfüggesztése, s ez az "állóháború", amelyben nincs előrehaladás, az érintett megfogalmazása szerint már a várost teszi tönkre.
Találatok: [31]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>