language

Akták:

Az Antall József Tudásközpont közpénzköltései highlight_off

Kulcsszavak:

összeférhetetlenség highlight_off

Az Antall József Tudásközpont közpénzköltései

Az Antall József Tudásközpont közpénzköltései

Az Antall József Tudásközpont (Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány, AJTK) kétes pénzköltéseire 2021 tavaszán derült fény. A Direkt36-hoz kerülő belső dokumentumokból kiderült, hogy az Antall Péter igazgatása alatt az állami támogatásokban részesülő közhasznú alapítvány külföldi luxusutazásokra, magánkórházi kezelésekre, ruházatra és több tízmilliós PR-cikkekre költött közpénzmilliókat az alapítványi kasszából. Az AJTK emellett szerződéses kapcsolatban állt Antall Péter feleségének, a szintén AJTK vezetőségében helyet foglaló Antall-Horváth Veronikának két cégével is. Az évek során súlyosan eladósodott szervezet mindeközben jelentősen növelte Antall Péter fizetését is: az igazgató bérezése a 2013-as havi átlag 719 ezer forintról 2019-re már 4,6 millióra, tehát hatszorosára emelkedett, 2020-ban pedig az AJTK brüsszeli irodájának irányításáért járó tiszteletdíjával és jubileumi jutalmával kiegészülve átlagosan havi bruttó 6,9 millió forintot keresett. 

Bár az alapítvány az évek során egyre nagyobb kormányzati támogatásokat kapott – 2021-ig összesen csaknem 5 milliárd forintot – 2015 után folyamatosan hiányt termelt, 2018-ban már 452 millió forintra nőtt adósságállománya. A közvetlen, Miniszterelnökségtől érkező állami támogatás mellett a Miniszterelnöki Kabinetiroda a szintén kormányközeli Batthyány Lajos Alapítványon keresztül is negyedmilliárdnyi támogatást nyújtott a szervezetnek működési kiadásokra, így a hitelek törlesztése a BLA-n keresztül ugyan, de közpénzből történt

A Direkt36 cikkeinek megjelenése után a NAV és a Miniszterelnökség is vizsgálatot indított a Tudásközpont gazdálkodásával kapcsolatban. 2021 őszén az AJTK teljes felügyelőbizottsága, valamint a kuratórium elnöke, Nógrádi György is lemondott, a Miniszterelnökség vizsgálatának lezárultával pedig bejelentette hogy bár  „a gazdálkodásuk a törvényi kritériumoknak megfelelt, ugyanakkor nem indokolható kifizetéseket is tartalmazott, köztük olyanokat, amelyek a jó erkölccsel nem egyeztethetők össze” így a továbbiakban nem támogatja az Antall József Tudásközpont tevékenységét. A szervezet az ősz folyamán létszámleépítést jelentett be, Nógrádi távozásával pedig Antall Péter került a kuratórium élére, míg az igazgatói posztot felesége, Antall-Horváth Veronika vette át.

Miután a Miniszterelnökség megtagadta vizsgálata során elkészült átvilágítási jelentés kiadását az Átlátszónak, a lap adatigénylési pert indított a minisztérium ellen. A 2023 tavaszán meghozott jogerős ítélet megállapította, hogy a Miniszterelnökségnek ki kell adnia a jelentést. Bár a Miniszterelnökség a másodfokú ítélet után a Kúriához fordult jogorvoslatért, utóbbi helybenhagyta a jogerős döntést. Az Átlátszó által kiperelt jelentésből kiderül, hogy az AJTK-nak folyósított állami támogatásokból több alkalommal visszafizetést kért a Miniszterelnökség bizonyos nem elszámolható költségek miatt. Bár a visszafizetés indoklása nem szerepel a jelentésben, az kiderül, hogy több esetben a „közszférában elvárt és érvényesülő mértéktartó költés” elve sérült. 


Kép forrása: Népszava

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Vizsgálja a kormányzat Antall Péter tízmilliós utazásait

Kormányzati vizsgálat indul az Antall József Tudásközpont gazdálkodásának ellenőrzésére, többek között az intézményt vezető Antall Péter tízmilliós utazásai miatt is – közölte ellenzéki felvetésre a Miniszterelnökség miniszterhelyettese.

Közpénzből járja a világ luxushoteleit Antall József fia, az Orbán-rendszer nagy nyertese

Antall József néhai miniszterelnök kisebbik fia sokáig nehezen talált magának stabil egzisztenciát biztosító munkát. Az 1964-ben született Antall Péter a rendszerváltás éveiben sajtófotósként dolgozott, és csak 40 évesen szerzett diplomát. Évekig munkanélküli volt, majd apja pártja, az MDF révén kapott állást, előbb Dávid Ibolya miniszter titkárságán, később pedig a párt alapítványánál.
Találatok: [2]  Oldalak:   1